BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felemásan zárta a csonkahetet a Wall Street

Az amerikai tőzsdemutatók erősödését segítette, hogy az irányadó 10 éves kötvényhozam pénteken 5 bázisponttal többhavi mélypontra, 4,468 százalékra süllyedt.

A hét utolsó tőzsdenapján a csütörtöki hálaadásra tekintettel magyar idő szerint 7 órakor lezárt kereskedésben a Dow Jones 0,3 százalékkal emelkedett, az S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq Composite 0,2 százalékkal gyengült.
 

New,York,City,-,September,5:,New,York,Stock,Exchange
A New York-i tőzsde - Fotó: Shutterstock

A főbb kiskereskedelmi részvények szintén vegyesen szerepeltek – emelték ki az amerikai elemzők a black friday-jel elstartolt ünnepi vásárlási szezonra tekintettel, hiszen a Walmart 0,8 százalék százalékkal emelkedett, míg az Amazon egy helyben topogott.

Nem várunk túl sokat az idei fekete péntektől, mivel – úgy tűnik - a tudatos fogyasztók visszahúzódnak, és a karácsonyi ajándékozás érdekében inkább lemondanak saját vágyaik megvalósításáról

- írta Oliver Chen, a TD Cowen kiskereskedelmi elemzője befektetőknek szóló jegyzetében.

A héten egyébként mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex 1 százalékkal emelkedett.

A tőzsdemutatók erősödését segítette, hogy az irányadó 10 éves kötvényhozam pénteken 5 bázisponttal többhavi mélypontra, 4,468 százalékra süllyedt, mivel a befektetők - az infláció további csökkenésében bízva - az amerikai kamatemelési ciklus lezárására számítanak.

"A piac már nem vár nagy változást a kamatlábakban, a befektetők végre kezdik elfogadni, hogy 4-5 százalék körüli alapkamat várható 2024-re, ezt pedig a részvénypiac kezelni tudja - mondta a CNBC-nek Scott Ladner, a Horizon Investments befektetési igazgatója.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.