Az ukrajnai és a közel-keleti háború, valamint a Nyugat és Kína közötti feszültségek óvatosságra intették a pénzembereket, lelassították a befektetéseket és az üzletkötéseket. A bankok üzleti kilátásai sem kecsegtetők, így többen leépítésekkel vészelnék át a következő éveket. Az idei üzletkötések volumene már jól jelzi a bankszféra lassulását. Idén eddig 2669 milliárd dollár értékben ütöttek nyélbe üzletet vállalatok világszerte, ez a legalacsonyabb érték 2005 óta. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában a hanyatlás még nagyobb: a világ ezen területein 616 milliárd dollár értékű üzletkötés volt, ami a legalacsonyabb 2004 óta.

Serious,Multiracial,Older,And,Young,Businesspeople,Gathered,In,Boardroom,Discuss
A bankok költségcsökkentésbe kezdtek, visszaesésre számítanak, amit leépítísekkel próbálnak átvészelni.
Fotó: Shutterstock

A bankok tartanak attól, hogy a világszerte 2025-től életbe lépő új tőke- és egyéb követelmények miatt kisebb lesz a nyereségük, sőt már a jelenlegi környezetben is profitcsökkenést tapasztalnak. Ezzel szemben Ronan O’Kelly, Oliver Wyman tanácsadó partnere úgy látja, hogy a pénzintézetek összességében hasonló haszonnal dolgozhatnak majd akkor is, mint az idén.

A bankok mindenesetre költségcsökkentésbe kezdtek, visszaesésre számítanak, amit karcsúsítással próbálnak átvészelni.

A Reuters úgy tudja, hogy a Barclays brit lakossági, vállalati és befektetési bankja akár 2000 embert is elbocsáthat, míg a rivális Lloyds ennél is többet, 2500-at. A Metro Bank pedig az álláshelyek 20 százalékának megszüntetését fontolgatja, de a USB és a Citi is a költségcsökkentésnek ezt a módját választhatja

A Morgan McKinley foglalkoztatási tanácsadó szerint a harmadik negyedévben 31 százalékkal csökkent az állások száma pénzügyi területen az előző év azonos időszakához képest, bár a brit pénzügyi cégek fele még mindig tervez felvételt a következő fél évben.

A munkavállalói szakszervezetek szerint azonban a bankok felnagyítják a problémáikat. Emlékeztettek, hogy egyes intézetek idén rekordnyereségről számoltak be. A jövőben pedig az amerikai, az indiai és a nagy-britanniai választások lehetnek az üzletre lassító hatással.

A bankszféra reménysugara

Habár a bizonytalanság gátat szabhat a banki aktivitásnak, az piaci volatilitáshoz is vezethet, ami pedig fellendítheti a kereskedést jövőre.

„A világban tapasztalható volatilitás… előnyös lehet a (kereskedési) üzletág számára a kockázati felárak szempontjából. Ez tehát jótékony hatással lehet az üzletágra” – mondta O’Kelly, az Oliver Wyman munkatársa. Elemzése szerint az amerikai bankok 15-20 milliárd dollárnyi bevételtől eshetnek el így jövőre, ami más nemzetközi bankoknál landolhat.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdai közlése szerint a globális növekedés idén 2,9 százalékos lesz, ami jövőre 2,7 százalékra visszaesik, s csak 2024-ben növekedhet ismét.