Több száz millió dollárt fizettek három milliszekundumért – nagyot kaszáltak
A 2008-as nagy gazdasági világválság még szinte véget sem ért, amikor egy chicagói opciós kereskedő, Daniel Spivey felkereste James Barksdale-t, az AT&T telekom cég, és a Netscape böngésző fejlesztésével korábban dollármilliomossá váló befektetőt azzal az ötlettel, hogy a semmiből, hegyen-völgyön-vízen keresztül, egyenes vonalban építsék meg a valaha volt legalacsonyabb késleltetéssel, megbízhatóan működő és hatalmas sávszélességet kínáló vonalas internetkapcsolatot a chicagói árjegyzés és a New York-i tőzsde közt. A cél: három milliszekundummal, azaz a másodperc 3 ezred részével csökkenteni a két végpont közti internetkapcsolat késleltetését.
Fotó: Shutterstock
A három milliszekundumos „gyorsítás” olyan minimális különbözetet, hogy emberi ésszel fel sem fogható, de az állatvilágban találni rá egy pontos példát:
ennyi időbe telik egy szárnycsapás egy házi légy számára.
Egy opciós kereskedő számára azonban ez maga lehet a különbség egy dollármilliós nyereség vagy egy ugyanekkora, ha nem nagyobb veszteség közt – Spivey ugyanis az opciós kereskedés egy olyan szeletével foglalkozott egy New York-i fedezeti alap távmunkatársaként, amelynek sikeréhez a gyorsnál is gyorsabb internetre volt szüksége.
A szakértő feladata egy olyan automatizált kereskedési stratégia kialakítása volt, amelynek lényege, hogy a New York-i részvénypiac és az ott jegyzett eszközökre határidős ügyleteket kínáló chicagói börze árainak minimális különbözetét kihasználva lehessen vásárolni termékeket, hogy a kettő közti eltérésen villámgyorsan profitot tudjon generálni.
Csakhogy ezen a szűk szegmensen belül hatalmas verseny volt már akkor is a kereskedők közt, és az, hogy ki nyert és ki vesztett ezeken az ügyleteken, pontosabban, hogy kinél jelent meg előbb és kinél utóbb a kívánt opció, ily módon ki tudta előbb leadni rá az ajánlatát, a stratégia automatizált mivolta miatt csak az adott bróker internetsebességén múlt – Spivey pedig megunta, hogy mindig ő húzza a rövidebbet ebben a sprintben.
Itt jött be a képbe James Barksdale, akinek megfelelő internetes szaktudása, tőkéje és nem utolsósorban kalandvágya is megvolt Spivey tervének véghezviteléhez, korábban tíz hónapig dolgozott ezen a bróker, fáradhatatlanul.
2008 végén a két guru útra kelt, és egyesével látogatta végig azokat a farmereket, önkormányzatokat, közútkezelőket és bürokratákat, akiknek földjein keresztül kívánták vezetni az optikai kábelüket.
Korántsem volt minden találkozónk gyerekjáték, hogy, hogynem, egyes ohiói farmerek nem szeretnének szénszálas optikát a termőföldjük alatt
– nyilatkozta a folyamatról Spivey.
2009 elejére azonban minden szükséges engedélyt megszereztek a kalandorok, és megkezdték az építkezést: az sem volt ritka, hogy egyszerre 125 brigádjuk állt munkában, egyesek árkokat ástak, mások hegyeket fúrtak át, de voltak, akik folyómedrekben fektették le a kábelek nyomvonalát.
A haladás se nem volt egyenletes, se nem volt egyszerű: a termőföldeken ugyan napi 5 kilométer körüli távot tudtak megtenni a kábelekkel, a hegyvidéki szakaszokon azonban már a 30 méter is kifejezetten jó eredménynek számított – mindezt a munkát pedig teljes titoktartás mellett kellett végezniük a szakembereknek, mivel Spivey és társa tartottak tőle, hogy egy-egy versenytársuk megneszeli és lemásolja a projektjüket.
Az építkezés 2010 júliusában zárult le, és ugyan Spivey-ék nem árulták el, hogy pontosan mennyibe került a projekt, a Forbes 2010-es becslése
300 millió dollár környékére tette a költségvetését,
melynek tetemes részét, közel negyedmilliárd dollárt maga Barksdale finanszírozott.
A végeredmény pedig minden szempontból történelminek bizonyult: a Spread Networks néven létrejött cég új hálózata piacvezető sebességet kínált ügyfelei számára, az 1300 kilométeres nyomvonalával 160 kilométerrel volt rövidebb, mint piaci versenytársainak kábele, a lényeget jelentő késleltetés-beli harcot pedig 3 milliszekundummal nyerte meg az új vonal.
Spivey-ek azonban nem elégedtek meg a 3 ezred másodperces versenyelőnnyel: 2012-ben további 0,12 milliszekundumot faragtak az adatcsomagok körutazási idejéből – ez az időintervallum azonban annyira kicsi, hogy még az állatvilágban sem találni rá példát, csupán a fénysebességen keresztül érzékeltethető a nagyságrend:
a fény ennyi idő alatt a 36,3 kilométert tesz meg, ami a Budapest–Martonvásár távolságnak felel meg.
A két befektető kalandjáról 2018-ban egy mozifilm is készült Jesse Eisenberg, Alexander Skarsgard és Salma Hayek főszereplésével A Kolibri-projekt címen.
Vitézy Dávid: minden magyar érezni fogja az uniós források hatását – itt a friss bejelentés
