
Elképesztő kínai felsülés: a kínai mesterségesintelligencia-csodagyerek megbukott a kínai csipekkel
A DeepSeek következő MI-modellje késik, és meglepőnek tűnhet az ok: azért, mert az üstökösként feltűnt és gyors sikert elért kínai fejlesztő kínai csipeket akart használni hozzá — közölte a Financial Times.

A kínai mesterségesintelligencia-vállalat, a DeepSeek elhalasztotta új modelljének piacra dobását, miután nem sikerült a Huawei csipjeivel betanítani, ami rávilágíthat Peking törekvésének korlátaira, hogy az amerikai technológiát felváltsa. A hatóságok arra ösztönözték a DeepSeeket, hogy az R1 modell januárban történt piacra dobása után a Huawei Ascend processzorát használja az amerikai Nvidia rendszerei helyett.
Kínai csip mind felett
A kínai startup az Ascend csipek használatával az R2 képzési folyamat során tartós technikai problémákba ütközött, ami arra késztette, hogy a „képzéshez” Nvidia-csipeket, a „következtetéshez” pedig Huawei-csipeket használjon – mondták a források.
A fellépő problémák voltak a fő okai annak, hogy a modell bevezetése májusról elhalasztódott, mondta egy, a helyzetet ismerő személy, ami miatt a cég pozíciót vesztett riválisaihoz képest.
A képzés során a modell egy nagy adathalmazból tanul, míg a következtetés azt a lépést jelenti, amikor a képzett modellt felhasználják előrejelzések készítésére vagy válaszok generálására, például egy chatbot lekérdezésére.
A DeepSeek nehézségei azt mutatják, hogy a kínai csipek még mindig le vannak maradva amerikai riválisaiktól kritikus feladatok teljesítésében. A technológiai önellátásra eszerint Kína még nem biztos, hogy képes. Iparági szakértők szerint a kínai csipek stabilitási problémákkal küzdenek, lassabb csipek közötti kapcsolatot biztosítanak és gyengébb szoftverekkel rendelkeznek, mint az Nvidia termékei.
Két forrás szerint a Huawei mérnökökből álló csapatot küldött a DeepSeek irodájába, hogy segítsen a vállalatnak az MI-csipjének felhasználásával az R2 modell fejlesztésében. Azonban a helyszínen lévő csapat ellenére a DeepSeek nem tudta sikeresen elvégezni az Ascend csip képzését, állítják a források.
A DeepSeek továbbra is együttműködik a Huawei-jel, hogy a modell kompatibilis legyen az Ascenddel a következtetéshez, mondták a források.
A BlackRock is beleáll Kínába: dolgozóik nem utazhatnak be céges eszközökkel – féltik az üzleti titkokat




