BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A várt felett fogyott a Richter vezető készítménye Amerikában

A vártnál több bevételt termelt a Vraylar antipszichotikum az Egyesült Államokban.

Közzétette negyedéves számait a Richter amerikai partnere, az AbbVie – ezt az adatsort a magyar tőzsdén jegyzett gyógyszergyártó befektetői is figyelik. A prognózisban 783 millió dolláros negyedéves bevétel szerepelt, a konszenzus felett alakult a forgalom, amely 39,8 százalékkal meghaladva az előző évi bázist, végül 789 millió dollár lett.

Budapest, 2021. február 27.A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár bejárata és a közút feletti szervízfolyosó Kőbányán, a Gyömrői úton. A gyárat egykoron az 1900-as évek elején Richter Gedeon gyógyszervegyész alapította.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Budapest, 2021. február 27.
A Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszergyár bejárata és a közút feletti szervízfolyosó Kőbányán, a Gyömrői úton. A gyárat egykoron az 1900-as évek elején Richter Gedeon gyógyszervegyész alapította.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Róka László / MTI

Ebből az összegből szabadalmi részesedés illeti meg a Richtert, amelynek összege meghaladhatja az 50 milliárd forintot.

A teljes 2023-as évben 2,76 milliárd dollár volt a Vraylar-értékesítésekből származó bevétel az Egyesült Államokban – derül ki az AbbVie beszámolójából. 

A pénteki kereskedésben jól indult a nap a Richter piacán, az árfolyam megközelítette a tízezer forintot, onnan azonban lefelé indult a jegyzés. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.