BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izgalmasan fest a United Airlines

Sokat javult az utóbbi időben a nagy amerikai légitársaságok befektetői megítélése, bár ebben a piaci hangulatnak is nagy szerepe volt.

A nagy amerikai légitársaságok körében a fordulat 2023. október végén kezdődött, akkor több szektornál is éles javulás mutatkozott, ami alapvetően azóta is tart. Az amerikai S&P 500 is új csúcsokra tudott erősödni, az index már 5200 pont felett jár. A légitársaságoknál is alapvetően erősödésre került sor, bár a komoly fordulatot egy jelentős lejtmenet előzte meg még 2023 nyarán. Azóta a szektort követő ETF-ek alapvetően 35 százalékot tudtak erősödni, ami fél év alatt remek eredménynek számít. Új csúcsról persze még nem beszélhetünk.

United,Airlines,Boeing,767,In,Airport,On,October,26,2018,In
A United Airlines kilátásait egyre pozitívabban ítélik meg a befektetők / Fotó: Shutterstock

A Delta viszont majdnem 50 százalékot tudott javulni, míg a United „csak” kicsit több mint 30-at, miközben az American Airlines kapcsán 37 százalékos plusz mutatkozott. A Delta kapcsán remek szárnyalást lehetett látni, miközben a mozgóátlagokat is áttörte már az árfolyam, erre pedig látszólag az American és a United kapcsán most kerül éppen sor.

Utóbbi különösen érdekes, mivel láthatóan egy emelkedő trendcsatornában mozog, valamint a 200 napos mozgóátlag is egyelőre megakasztotta a tegnapi gyengébb szereplésnél a mínuszokat. Miközben a papír 45 dollár körül mozog, addig látható, a Covid előtti 95 dollár körüli szintek még nagyon messze vannak, valamint a felpattanás során elért 60 dolláros szintek is.

A United Airlines árfolyama 1 év
 

A céget követő intézményi elemzők optimistábbak, mint a Delta vagy az American kapcsán. Utóbbiaknál is várnak még 15-16 százalékos felértékelődést a Bloomberg konszenzusa alapján, de a United kapcsán 36 százalékot lehet látni, miközben a konszenzus célárai is kismértékben, de stabilan tudnak erősödni, ami szintén jó jel.

Közben a cég eredménytermelése már nem volt rossz a korábbi időszakban, 2023-ban is sikerült 9 dollár feletti tisztított EPS-t elérni, a következő években pedig 10 dollár fölé emelkedhet a teljesítmény. 

A mostani árfolyamból is látszik, hogy alig 4,5 körüli 12 havi előretekintő P/E ráta jön ki ebből, ami a Delta és az American viszonylatában is a legkedvezőbb érték.

Ugyanakkor a kockázatok között az olajárakat is meg kell említeni, ahol az utóbbi időben már kisebb emelkedés mutatkozott. Ennek kapcsán érdekes nyár elé néznek a befektetők, de a fundamentumok és a technikai kép alapján érdemes lehet figyelni a United Airlines részvényét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.