BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az osztalékról is kérdeztük az Enefi elnökét, miután a cég csillagászati összeget keresett a Telekom-részvényekkel

Tavaly szeptember óta több mint egymilliárd forintot keresett a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Enefi a Magyar Telekom részvényein. Logikus a kérdés, hogy mihez kezdenek a csillagászati összeggel, lesz-e osztalékfizetés a cégnél. Egyebek között erről informálódtunk Soós Csabánál, az Enefi cégelnökénél.

Rendkívül pozitív hírt közöltek vasárnap este a tőzsde honlapján, kiderült, hogy több mint egymilliárd forintot keresett az Enefi a Magyar Telekom részvényein. Érdekelne bennünket, hogy van-e tervük arra, mire fordítják az extra nyereséget.

A nyereség jelenleg nem realizált, azt a Magyar Telekom-részvényekben tartjuk. A pozíció akár részleges felszámolása esetén újabb befektetési célpontot keresünk, akár a tőkepiaci pillér keretén belül, akár azon kívül.

Enefi
Soós Csaba, az Enefi cégelnöke

Természetesen értjük, hogy még nem dőlt el, likvidálják-e a pakettet, vagy sem, s ha igen, mikor, ám nem árt, ha már most elkezdik a tervezést. Marad-e a tőkepiaci pillérben pénz, vagy esetleg a síaréna bővítésére használják fel, illetve szóba kerülhet-e egy újabb üzletág beindítása?

Nincs tervben a síaréna jelentős CAPEX-igényű fejlesztése. Az aréna működését racionalizáltuk, gazdálkodását nagyon szigorú költségkontroll alatt tartjuk. Ez a tavalyi évben azért volt nehezen észrevehető, mert a villamosenergia orosz–ukrán háború okozta költségnövekedése sokat rontott a sportlétesítmény számain. A síaréna szezonon kívüli rentábilis működésének megteremtését egy koncepcióváltással tavaly kezdtük meg. Ennek keretében zajlik egy gravity – azaz a hegyről lefelé száguldó bringázók számára létrehozott – kerékpárközpont folyamatos fejlesztése, amely azonban néhány tízmillió forintot jelent csupán. Bevételi oldalon viszont már látszanak a fejlesztés eredményei.

Mikor szerezték be a részvénycsomagot, és erre egy szimpla konstrukcióban került sor, vagy valamilyen tőkeáttételes megoldást alkalmaztak?

Tavaly szeptemberben kezdtük a pozíció kiépítését, és még a közelmúltban is vásároltunk a részvényből.

 A pozíció nagyobbik hányada határidős Magyar Telekom-vételi pozícióként szerepel a portfólióban.

Miért éppen a Magyar Telekom részvényeibe fektettek?

Toronymagasan a magyar tőkepiac legígéretesebb részvényének gondoltuk a Magyar Telekomot, de régiós kitekintésben is ritkaságszámba megy, hogy egy ennyire likvid, large cap, azaz nagy tőzsdei kapitalizációjú részvény ennyire alulértékelt legyen a mi értékítéletünk szerint.

Befektetésünket három fő érv támasztotta alá: 

  • egyrészt a lépcsőzetesen kivezetett vagy kivezetni szándékozott szektoradó,
  • másrészt a magas infláció miatti indexálás,
  • harmadrészt a működési költségek drasztikus visszaesése a nemzetközi villamosenergia-árak csökkenésével. 

A három hatás eredőjeként az EBITDA és a nettó profit robbanását vizionáltuk. 

Befektetésünkben spekulációs elemként szerepet játszott az az esetleges kimenetel, hogy a főtulajdonos kivezeti a papírokat a tőzsdéről. Ez utóbbi végül nem jött be, azonban a folyamatosan csökkenő kamatkörnyezetben a Magyar Telekom-részvények alulértékeltségét a piac lassan felismerte. 

Mindezek persze nem tekinthetők független szakmai elemzésnek, ezek csak a mi várakozásaink, nem minősülnek ajánlásnak. Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy kinek mi vonzó egy befektetésben.

Ez az egyetlen befektetésük a tőkepiaci pillérben? Milyen más befektetéseik vannak?

Vannak és voltak is más befektetéseink. Előszeretettel veszünk fel például dollár-forint avagy euró-forint pozíciókat időről időre.

A féléves, illetve év végi eredményben látszik-e majd az árfolyamnyereség hatása? Ha igen, elképzelhető-e, hogy esetleg osztalékra fordítják?

Természetesen a számviteli szabályok szerinti eredményhatás láthatóvá válik majd a beszámolóban. Jelenleg nem tervezzük, hogy osztalékfizetést javasoljunk a közgyűlésnek.

Mi újság a Mahart háza táján? Sikerült-e megállapodni, vagy a bíróságon találkoznak? Amint az Enefi év végi beszámolójában olvasható, a Mahart jelentős összegű tartozást halmozott fel az Enefivel szemben, a felek közti érdemi tárgyalások pedig elakadtak. A szerződéses kapcsolat a két cég között a Mahart közbeszerzési eljárása nyomán keletkezett, amit az Enefi 2019-ben a „Fix LNG – CNG töltőlétesítmények beszerzése” tárgyában nyert el. 

Sajnos úgy tűnik, a bírósági út nem elkerülhető.

Tavaly a csökkenő bevételek és az emelkedő költségek harapófogóba fogták a cég működését, egyedi és csoportszinten is veszteséges volt a cég. Javulhat-e a helyzet idén? Milyen lépéseket terveznek ennek érdekében? Segítheti-e a kátyúból való kimozdulást a Telekom-részvényeken keresett pénz?

A Telekom-részvényeken keresett pénz egy részét már februárban befektettük egy IT-cégbe. A romániai perekből is újabb pernyertességet és így jelentős pluszforrást remélünk, ennek pontos kimenetele és időpontja sajnos nem ismert természetesen. A síaréna racionalizált működésétől számokban megtestesülő eredményjavulást, a tőkepiaci pillértől további nyereséget várunk, és azt is reméljük, hogy lassan – nyolc és fél év után másról sajnos nem beszélhetünk – számunkra kedvező módon tisztázzuk a Magyar Nemzeti Bankkal kialakult jogvitáinkat, és a jelentős erőforrások meddő lekötését a további értékteremtés váltja fel.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.