BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan kiteríti lapjait a folyamatosan építkező 4iG csoport

Egymás után jöttek a 4iG bejelentései a cég első negyedéves eredményeit bemutató gyorsjelentés, azaz május vége óta. Fejlemények Egyiptomból, Izraelből, a hazai telekommunikációs terepről, hogy csak néhány elemét említsük a 4iG szerteágazó terjeszkedő stratégiájának. Most már csak az a kérdés, hogy sikerült-e a második negyedévben a nettóeredmény-soron is pozitív fordulatot elérnie a menedzsmentnek.

Bár az elmúlt évben nagy utat jártak be a 4iG részvényei, végül visszajutottak a kiindulópont közelébe, jelenleg nagyjából egy évvel ezelőtti szintjükön járnak, hiszen a hétfői 780 forintos záróértékük csupán 15 forinttal marad el a tavaly augusztus 14-i 795 forintos zárástól.

A DIGI a 4iG csoport egyik ékköve / Fotó: Róka László

Hó végén jön a 4iG gyorsjelentése

Pedig csak a május 31-én közzétett első negyedéves gyorsjelentés óta is több nagy horderejű változásról adott hírt a most már inkább telekommunikációs, mint informatikai cégnek tekinthető vállalat, amely nem mellesleg a hó végén, az augusztus 30-i tőzsdezárást követően teríti ki lapjait, azaz hozza nyilvánosságra második negyedéves beszámolóját.

Július elsején adott számot a társaság a Telecom Egypttel, Egyiptom teljes körű távközlési szolgáltatójával aláírt szándéknyilatkozatról, amely egy közös vállalat létrehozásáról szólt. Ezen a cégen keresztül a 4iG a Fiber-To-The-Home és Fiber-To-The-Site passzív hozzáférési infrastruktúra nagykereskedelmi alapú kiépítését, üzemeltetését és forgalmazását végezheti az észak-afrikai országban.

A közös vállalkozás célja a legmodernebb optikai hálózat kiépítése, amely a jövőben legalább hatmillió háztartásnak biztosíthat nagy sebességű internetelérést. A Kairóban aláírt megállapodás szerint a közös vállalat körülbelül hatszázmillió dolláros beruházással fejlesztheti Egyiptom passzív hozzáférési infrastruktúráját.

A szándéknyilatkozat aláírását követően a 4iG csoport és a Telecom Egypt a menetrend szerint megállapodnak a közös vállalkozás üzleti modelljéről, pontos tulajdonosi szerkezetéről, irányítási folyamatairól és a technológiai részletekről is, amire eleddig – legalábbis a bejelentésére – nem került sor.

Szintén aznap közölte a 4iG, hogy transzformációs programja keretében kiválás útján szétválasztotta a csoporthoz tartozó Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-t, valamint az Invitech ICT Services Kft.-t is. A lépést követően a Digi infrastruktúra-divízióját magába foglaló DInfrastruktúra Távközlési Kft., továbbá az Invitech infrastruktúra divízióját magába foglaló Invitech ICT Infrastructure Kft. megkezdte a működését, ettől kezdve külön vállalatokban működnek tovább a kereskedelmi, valamint az infrastruktúra-üzletágak.

Az izraeli cég kötvényesei a magyar cég mellé álltak

Közben a 4iG 20 százalékos kisebbségi tulajdonában álló izraeli Space Commmunications kötvényesei június 27-én megszavazták a 4iG által kidolgozott legújabb adósságrendezési javaslatot is, amely szerint 150 millió amerikai dollárért megvásárolná a Spacecom tulajdonában álló AMOS-17 műholdat, amelyet ezt követően a Spacecom visszabérel a 4iG-tól, vagy vásárlás helyett ezt az összeget kölcsönként bocsátja a Spacecom rendelkezésére. Ennek a summának a segítségével az izraeli vállalat kimászhatna végre adóssághegyei alól, a 4iG pedig közelebb kerülhetne a hazánk fölött rendszeresen áthaladó műholdakat üzemeltető társasághoz. Ez ügyben további fejleményeket nem láttunk, valószínűleg az utóbbi időben már Jeruzsálemben működő izraeli kormány jóváhagyására vár.

Szintén július elején kötött adásvételi szerződést a 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária a PR-Telecom hazai regionális távközlési szolgáltató százszázalékos részvénycsomagjának megvásárlására. A cég saját hálózati infrastruktúrával rendelkezik, televíziós, internetes vezetékes hangszolgáltatásai tíz vármegyében, közel kétszáz településen érhetők el. Az ügylettel a 4iG csoport hozzáférési hálózata 250 ezer háztartással, ügyfélbázisa 55 ezer előfizetővel, míg vezetékes infrastruktúrája 3400 kilométer hálózattal bővül.

Most már csak az a kérdés, lesz-e profit

A hó végén pedig a 4iG közvetett leányvállalata, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. üzletág átruházási szerződést írt alá a Direct One magyarországi műholdas ügyfélállományának megvásárlásáról, illetve opcionálisan, a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően, a kábeles műsorterjesztési portfóliójának átvételéről. A tranzakciónak köszönhetően a 4iG csoport műholdas ügyfélbázisa 155 ezer előfizetővel bővülhet, tovább erősítve piacvezető szerepét a műholdas televíziós szolgáltatások terén.

Végül a napokban kötött stratégiai megállapodást a 4iG az RTL Magyarország csoporttal, és 2025. január 1-jétől a magyar piacon egyedüli telekommunikációs szolgáltatóként értékesítheti az RTL Magyarország streamingszolgáltatását, az RTL+-t. Ennek értelmében a Vodafone Magyarország és a Digi ügyfelei akár előfizetésük részeként, egyetlen televíziós platformról érhetik el és élvezhetik az RTL+ teljes kínálatát, beleértve az UEFA Bajnokok Ligájának 192 magyar kommentárral közvetített mérkőzését. 

 

Most már csak az a kérdés, hogy a csoport szerteágazó tevékenysége, illetve folyamatosan növekvő bevételei mellett végre a nettó eredménye is pluszba fordult-e a második negyedévben, valamint az, hogyan alakult a 4iG nettó hitelállománya. Az mindenesetre biztató, hogy a hitelállomány leépítése az első negyedévben folytatódott, a nettó adósság/utolsó 12 havi EBITDA-hányad az időszak végére 4,06-ra csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.