Tőzsde: buborékot fújnak a pesti parketten
Péntek délután bő 8 százalékos felpattanással az Enefi vezette a nyertesek listáját a pesti tőzsdén. Szinte már buborékgyanús. Fundamentális hírháttér nélkül, egy borongós napon, amikor a BUX is csak morzsolódott.

Különösebb okosságot a befektetői fórumon sem olvashatunk. A morgolódók szokás szerint valami bennfentességet gyanítanak, s persze, mint a kispapírok piacán általában, a remény távozik utolsóként a parkettről.
Spekulációból profitáltak
Vannak azért érdekes dolgok a társaság háza táján. Szeptember végén tették közzé a féléves gyorsjelentést. Ebben a legfeltűnőbb adat a 628 millió forintos adózott eredmény, a tavalyi első féléves 226 milliós veszteség után. A kiugró profitra aligha ad magyarázatot a 19 százalékkal, 274 millióra bővülő árbevétel. Mert az alaptevékenységnek számító energiaszegmens 164 milliós veszteséget termelt, a turisztikai üzletág pedig 30 milliót.
Az egymilliárdos extranyereség a tőkepiaci tevékenységnek köszönhető. Még júniusban közölte a társaság, hogy tőkepiaci stratégiája részeként jelentős Magyar Telekom-pozíciót épített ki. És az akkori 1026 forintos árfolyamon, a finanszírozási költségekkel csökkentett, nem realizált árfolyamnyeresége meghaladta az egymilliárd forintot.
Az idei első félévben a tőkepiaci üzletág 822 millió forint nyereséget termelt. A portfólió döntő része Telekom-részvény volt.
Az első pesti zöldbuborék
Az Enefi hosszú évek óta pereskedik romániai önkormányzatokkal. Mivel ezek a követelések óvatosságból nullára vannak leírva. Elvileg minden kedvező ítélet eredménynövelő tényező. Mindezzel együtt a papír erősen spekulatív. Az árfolyam historikus csúcsa 12 ezer forint felett húzódik, míg az elmúlt 5 évben 400 forint felett voltak a legmagasabb értékek.
Az Enefi (ex-RFV, majd ex-E-Star) volt a pesti tőzsdén az első zöldbuborék. A cég egykor Magyarországon és Romániában hőtermeléssel és közvilágítási rendszerek korszerűsítésével, üzemeltetésével foglalkozott.


