BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Begyújtotta a rakétákat a Richter, elég volt a korrekcióból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csekély mértékben erősödött a BUX. A Richter volt a nap sztárrészvénye, ám feljebb kapaszkodott az OTP is.

Leginkább a Richternek köszönhetően emelkedéssel kezdte a decembert a BUX. A pesti börze vezető indexe hétfőn 0,3 százalékkal, 78 204 pontra nőtt, miközben az azonnali részvénykötések értéke megközelítette a 12,4 milliárd forintot.

richter_LUS_8792
Begyújtotta a rakétákat a Richter / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A blue chipek közül a Richter állt az élre, a gyógyszerrészvény 2,8 százalékkal, 10 690 forintig hajrázott, megszakítva a gyakorlatilag október dereka óta tartó korrekciót. Hogy mennyire tartósan, az majd később válik el, hiszen egy-egy ilyen felfelé mozgást korábban is bemutatott már a papír, ám aztán folytatódott az ereszkedés. Most azonban a bivalyerős dollár és a gyenge forint is besegíthet, a Richter bevételeinek java része ugyanis amerikai dollárban keletkezik.

A másik véglet a Mol volt, melynek kurzusa fél négy körül meredeken beszakadt, és 1,6 százalékos mínuszban, 2634 forinton búcsúzott a kereskedéstől.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Az OTP 0,2 százalékkal, 21 220 forintra drágult, míg a Magyar Telekom 1240 forinton stagnált.

A forint harmatgyenge volt a Moody’s pénteki ítéletét követően, a tőzsdezárás magasságában 414,9 forint körül járt az euró kurzusa, a dolláré pedig 395,8 forint környékén mozgolódott. A zöldhasúnak az ISM kedvező amerikai BMI-adatai adtak szárnyakat. Ha így pörög a tengerentúli gazdaság, esetleg kevésbé lesz indokolt a kamatcsökkentés folytatása – gondolják a befektetők.  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.