Ilyet még nem hallottunk: több mint 100 százalékos osztalékot fizethet a BÉT fenegyereke, a Nutex
Ha a gyanútlan börziáner hétfő dél körül egy oldalpillantást vetett a pesti tőzsde legforgalmasabb cégeinek listájára, megdöbbenéssel konstatálhatta, hogy a BÉT Standard kategóriájában jegyzett Nutex, mely általában sokkal lejjebb szokott szerepelni, ezúttal a négy blue chipet közvetlenül követő ötödik helyen állt délben mintegy 200 millió forintos forgalommal.

Kiosztják a Nutex pénzét, száguld az árfolyam
Ráadásul a Nutex-részvények délelőtt 29 százalékkal, 22,9 forintra drágultak.
A rejtély megfejtése a cég december 29-i közgyűlésére szóló meghívó ismeretében oldható fel, hiszen
a Kehidakustányba összehívott részvényesek egy hihetetlen osztalékjavaslatról szavazhatnak majd a szilveszteri buli előtt két nappal.
Nevezetesen az igazgatótanács előterjesztésében 25 forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot, miközben a részvény pénteki záróértéke 17,8 forint volt. Nem csoda, hogy az először november 28-án publikált meghívó szombati pontosítását követő első adandó alkalommal valósággal megugrott az árfolyam, bár még mindig a javasolt osztalékszint alatt maradt. A november végi meghívóban egyébként még nem szerepelt a javasolt osztalék mértéke.
Ez azonban még nem minden. Az igazgatótanács
- a saját részvények vásárlását is indítványozta,
- illetve a jövőre nézve is kikötné, hogy minden nyereséges évben osztalékot kell fizetni a részvényeseknek a közgyűlésen megszavazott mértékben, mely nem lehet kevesebb, mint a nyereség fele.
- Emellett az új részvények keletkeztetését is megtiltanák mindaddig, amíg a részvények árfolyama el nem éri az egy részvényre jutó vagyon – vélhetően saját tőke – mértékét.
Az igazgatótanács november 28-án egy külön rendkívüli tájékoztatást is fűzött a közgyűlés összehívásához. Mint írták, a Nutex két tulajdonosa Holba Sándor Imre és Huber István – külön-külön – kezdeményezték a rendkívüli közgyűlés összehívását, és bár a testület megállapította, hogy a kezdeményezések nem felelnek meg maradéktalanul a közgyűlés részvényesi kezdeményezésére vonatkozó előírásoknak, ugyanakkor a javasolt témákra is tekintettel kivételesen azt a megoldást választotta, hogy saját hatáskörben dönt egy rendkívüli közgyűlés összehívásáról, és arra a kezdeményezők által javasolt napirendi pontokat is felveszi. A közgyűlés helyszíne és időpontja tekintetében a társaság Huber István úr konkrét javaslatához igazodott.
Az elképzelés nem újdonság
A Nutexnél amúgy egy nagyjából két éve már egyszer belengetett elképzelést melegítettek fel, amit akkor is Huber István ötölt ki. Az akkori javaslat szerint a közgyűlés először a cég tőketartalékából megemeli az alaptőkét akként, hogy az akkor 12 forintos névértékkel rendelkező részvények nominális értéke nőjön 24 forintra, majd csökkentse vissza az alaptőkét a negyedére, azaz részvényenként 6 forintra, az alaptőkéből kivont 2,71 milliárd forintot pedig helyezze eredménytartalékba. A tőketartalékból ugyanis nem lehet osztalékot fizetni, míg az eredménytartalékból igen.
A 2022. december 30-i közgyűlésen meg is szavazták ezt a két lépést, ám az osztalékot még mindig nem fizették ki.
A Nutex az elmúlt években alapvetően egy saját vagyonát kezelő vállalattá vált, melynek tevékenysége eszközeinek, befektetéseinek menedzselése, koordinálása, azaz érdemi üzleti tevékenységet nem végez azonkívül, hogy immateriális javait bérbeadással hasznosítja. A társaság igazgatótanácsa korábban javasolta, hogy a Nutex szálljon be nagyrészvényesként a Graboplastba, amit a közgyűlés elutasított.
A két javaslattevő – Holba Sándor Imre és Huber István – tulajdonában amúgy a részvények 22,75 százaléka áll, ergo nem lefutott ügy a szavazás, bár az sem feltételezhető, hogy a kisrészvényesek nagyon meg akarnák fúrni az újévi pénzesőt.
A cég eredménytartaléka a szeptemberben közölt féléves gyorsjelentés szerint 4,47 milliárd forint, azaz bőven van fedezet a 25 forintos osztalék vagy osztalékelőleg kifizetésére, mivel részvényenként több mint 30 forintot tesz ki.


