Még a tőle megszokottnál is rapszodikusabb árfolyammozgást mutatott a bitcoin az elmúlt napokban: a legnagyobb kriptodeviza hétfő délután és kedd hajnal között járt 90 ezer dollár alatt, majd alig 10 órával később már 97 ezer dollár felett is jegyezték a token darabját.
A bitcoin több mint 8 százalékos árfolyammozgása, amit 12 órán belül produkált, az elemzők szerint elsősorban annak tudható be, hogy a friss makroadatokat látva a Fed minden bizonnyal az eddig vártnál valamivel visszafogottabban fogja majd csak csökkenteni a továbbiakban a kamatokat az Egyesült Államokban, csökkentve ezzel a spekulatív és kockázatos eszközök, mint a kriptodevizák vonzerejét a befektetők számára.
A Fed kamatpályájával kapcsolatos spekuláció ugyan a bitcoin árfolyamának egyik elsődleges mozgatórugójává vált az elmúlt években, az elemzők szerint az elmúlt órákban megfigyelt pánik annak tudható be, hogy a Powellék következő kamatdöntő ülése, melyre január 29-én kerül majd sor, rohamosan közeledik, a piacok pedig szinte napról napra biztosabbak a januári kamattartásban, sőt, abban is, hogy a Fed akár július végéig változatlanul tarthatja a monetáris kondíciókat – ez pedig sokaknál már elég ahhoz, hogy turbulens portfólióátrendezésbe kezdjenek.
A bitcoin kilátásait így most annak a Trumpnak a várható gazdaságpolitikája árnyékolja be, akinek kriptopiaccal kapcsolatos felügyeleti és szabályozási ígéretei korábban újabb és újabb történelmi csúcsokig repítették a legnagyobb kriptoeszköz árfolyamát. A Fed ugyanis a piaci várakozások szerint azért lesz kénytelen lassítani a monetáris béklyó lazításán, hogy felkészüljön rá és ellensúlyozni tudja majd gazdaságpolitikai döntéseinek inflációgerjesztő hatását: a megválasztott elnök vámjai és migrációs politikája ugyanis a szakértők szerint szinte biztosan növeli majd az árakat Amerikában mind a munkaerőköltségek, mind az importált termékárak növelésén keresztül, ezt a folyamatot pedig laza monetáris politikával nehezen lehet ellensúlyozni jegybanki oldalról.
A magas kamatok pedig megőrzik az államkötvények vonzerejét, ezáltal elvonják a levegőt a rizikós befektetések elől, rontva ezzel a bitcoin kilátásait is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.