BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már húsvétra a londoni tőzsdén lehet a Shein

A kínai vállalat még az idei év első felében szeretné, ha listáznák részvényeit a londoni tőzsdén. A szükséges engedélyek megszerzését segítheti a brit pénzügyminiszter kínai útja is.

A londoni tőzsdére készülő Shein listázására akár már az idén április 20-án tartott húsvétig is sor kerülhet, amennyiben sikerül a kínai vállalatnak beszereznie a szükséges engedélyeket.

shein
A Shein eredetileg az amerikai tőzsdére készült, de azt végül feladta / Fotó: AFP

Ezt a Reuters forrásai szerint Rachel Reeves brit pénzügyminiszter szombaton kezdődő kínai útja is segítheti, melynek során találkozik He Li-feng miniszterelnök-helyettessel, hogy megvitassák a gazdasági és pénzügyi együttműködést, hiszen a megbeszéléseken a Shein londoni bevezetésének szabályozói kérdései is felmerülhetnek.

Ezt támasztja alá az is, hogy a tőzsdére lépéseket ellenőrző és elbíráló brit Pénzügyi Magatartási Hivatal (FCA) vezetője is elkíséri Pekinget és Sanghajt is érintő útján Reevest, és megbeszéléseket folytat a kínai szabályozói partnerekkel is.

Nem csak brit, kínai engedély is kell a Sheinnek

Noha a kínai vállalat 2022-ben Nancsingből Szingapúrba helyezte át székhelyét, mivel beszállítói többsége továbbra is Kínában található, a londoni listázáshoz a Kínai Értékpapír-szabályozó Bizottság engedélyére is szüksége van 2023-ban megalkotott szabályok alapján. 

Az online áruház ezért kénytelen kötéltáncot járni és úgy mutatni azt a Nyugatnak, hogy nem vesz részt emberi jogsértésekben, hogy közben nem említi a kínai Hszincsiang tartományt, mely az egyik fontos gyapottermelő térség Kínában.

Az Egyesült Államok és civil szervezetek szerint Hszincsinagban kényszermunka és más emberi jogsértések sújtják a helyi ujgur kisebbséget, amit Kína tagad, sőt az ország hatóságai vissza is ütöttek azon nyugati ruhamárkáknak, melyek mellőzik a tartományban termelt gyapotot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.