Egymás után sorjázó hírek hintáztatták a forintot csütörtök délelőtt. Ennek nyomán a szerdai erősödést csütörtök reggel meredek forintgyengülés követte, de már a délelőtt derekán megfordult a kurzus és a déli harangszóra visszaerősödött a magyar deviza.
Reggel aláásta a forint devizapiaci pozícióját a KSH által kiadott ipari termelési adat: nem zárta túl fényesen az elmúlt évet a hazai ipar, hiszen a termelés volumene nyersen 5,3, munkanaphatástól megtisztítva pedig 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ráadásul a tavaly decemberi kiskereskedelmi adat is elmaradt a várakozásoktól.
A délelőtt krónikájához tartozik, hogy az állampapírpiaci aukción úgy vették a magyar kötvényeket, mintha nem lenne holnap.
Pleschinger Gyula Monetáris Tanács tag Reuters-interjúja hozhatott fordulatot, mert azt nyilatkozta, hogy nem lát lehetőséget az idei kamatvágásra
– mondta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: ha a jegybank nem vágja ki a kamatot a forint alól, akkor ezzel erősíti a magyar devizát egy általános kamatcsökkentési periódusban.
Szerdán az euró-forint árfolyama rövid időre a 406-os szint alá is benézett, de szignifikánsan letörni nem tudta ezt a támaszt. A rövid távú ellenállás 408,5-nél húzódik. Csütörtök délelőtt azt láthattuk, hogy az euró-forint kétszer is felszúrt 406,6 közelébe, ám ezt követően a gyengüléshez hasonlóan meredek erősödés indult, s 406,1 közelébe süllyedt a kurzus.
A dollár-forint grafikonján 388-nál húzódik egy nagyon erős és fontos támasz, míg ellenállást az 50 napos mozgóátlag képez 394,87-nél. Csütörtökön előbb 393 fölé emelkedett a dollár-forint, majd 392 alá süllyedt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.