
Csányi Sándor lemond az OTP vezérigazgatói posztjáról
Csányi Sándor 33 év után lemond az OTP vezérigazgatói posztjáról – jelentették be a bank pénteken tartott éves rendes közgyűlésén, ahol vendégként megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy a legnagyobb magyar bank igazgatósága úgy határozott, május 1-jétől szétválasztja a jelenlegi elnök-vezérigazgatói tisztséget.
Csányi Sándor utódja határozatlan időre fia, Csányi Péter lesz az OTP vezérigazgatói székében.
Az elnök-vezérigazgatói tisztség szétválasztását követően az igazgatóság elnöke tisztséget az érvényes mandátuma alapján, fennálló munkaviszonya fenntartásával továbbra is Csányi Sándor látja el.
Az OTP közgyűlésén felszólalt Orbán Viktor kormányfő is, aki a hatalmas magyar nemzetgazdaság kiemelkedő szereplőjének, ékkövének nevezte az OTP Bankot.
Orbán Viktor azt mondta, az OTP olyan teljesítményt tesz le minden évben a magyar nemzetgazdaság asztalára, ami "előtt meg kell emelnünk a kalapunkat és meg is emeljük".




