BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős rajtot vett a Mol, a forint gyengül az EKB iránymutatása előtt

A BUX 0,4 százalékos emelkedéssel indított csütörtökön, a Mol mellett a Richter kurzusa is felpattant. A forint kissé gyengül az euró és a dollár ellenében is, délután az EKB adhat irányt a kereskedésnek.

Kisebb emelkedéssel indult a csütörtöki kereskedés a pesti tőzsdén, a befektetők ma az EKB kora délutáni kamatdöntésére figyelnek. A BUX 0,4 százalékkal 97 033 pattant fel a nyitáskor, köszönhetően a Mol és a Richter erős rajtjának. 

forint, Mol, Richter, 20240827_BET_005_VZ
Jól rajtolt a Mol és a Richter is, a forint kissé gyengül csütörtök reggel / Fotó: Vémi Zoltán

Az olajtársaság részvényei 1,2 százalékkal 2888 forintra drágultak, a gyógyszergyártó papírjai pedig 0,8 százalékkal 10 110 forintra emelkedtek. A Magyar Telekom kurzusa ugyanakkor 0,6 százalékkal 1750 fontig fordult le, az OTP pedig 0,1 százalékkal 27 170 forintra ereszkedett.

A forint kissé gyengült a tőzsdenyitásig az euróval szemben, a kora reggeli 403,1-es szintről 0,1 százalékkal, 403,5-ig emelkedett a jegyzés. A dollárt 0,1 százalékkal drágábban, 353,7 forinton váltják a bankközi devizapiacon.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Délután kamatdöntő ülést tart az Európai Központi Bank, ahol a várakozások alapján újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésről születhet döntés. Az irányadó kamatráta így 2,4-ről 2,15 százalékra csökkenhet. Az év hátralevő részére még további egy kamatvágást áraznak a piacok.

A befektetők arra figyelhetnek, hogy Christine Lagarde EKB-elnök milyen jelzéseket küldhet a jövőbeni kamatpolitikáról.

A piaci szakértők szerint ha az iránymutatás nem lesz kellően laza, az negatívan hathat a részvénypiacokra , és további lendületet adhat az euró emelkedésének is.

Mivel az eurózóna inflációja a központi bank 2 százalékos célján belül van, a piac jelenleg arra számít, hogy az EKB júliusban egyelőre szünetelteti a kamatvágást, hogy legyen ideje újraértékelni, hogy a nemzetközi gazdasági és politikai bizonytalanságok hogyan változtatják meg a kilátásokat.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.