Befektetés: fél év alatt duplázni? Ezekkel a magyar részvényekkel nem lehetetlen
Eseménydús fél éven vannak túl a világ tőkepiacai, melyek számára az elhúzódó orosz–ukrán háború mellett az Egyesült Államok új vámpolitikai lépései és a háborúvá mérgesedő izraeli–iráni konfliktus is tartogatott izgalmakat, miközben a jegybanki kamatdöntések és a gazdasági kilátások alakulása is élénken foglalkoztatta a befektetésüket gyarapítani kívánó tőzsdézőket.

A befektetőknek ebben a volatilis környezetben sem lehet okuk a panaszra, a régiós börzék pedig kifejezetten erős teljesítményt nyújtottak, és bőven termett babér a pesti tőzsdén is.
Rekordok dőltek a pesti tőzsdén, felemás arcukat mutatták a magyar nagypapírok
A magyar blue chip részvényindex, a BUX 23 százalékot menetelt az elmúlt fél évben, miközben sorra döntötte a rekordokat, június végére pedig karnyújtásnyira került ezzel a 100 ezer pontos lélektani szinthez.
A négy nagy magyar részvény közül ehhez leginkább
- a Magyar Telekom járult hozzá 40 százalékos drágulással,
- míg az OTP piaci értéke negyedével nőtt az utóbbi hat hónap során.
- A Mol már jócskán lemaradó a 8 százalékos erősödésével, a negyedik blue chip,
- a Richter pedig néhány százalékkal a tavaly év végi árfolyamszintje alá süllyedt az év derekára.
Szép számmal akad két számjegyű hozamot szállító hazai befektetés
A 16 tagú részvénykosár igazi sztárjai a midcapek, vagyis a közepes méretű vállalatok voltak az év első felében. Az elmúlt években rendre nagyot ralizó Alteóra idén is lehet számítani, a megújuló energiában utazó közműszolgáltató részvényei harmadával értékelődtek fel 2025-ben. Az év legelején új stratégiát hirdető társaság nagy terveket sző az évtized végéig, 2030-ra például 300 millió eurós EBITDA-szintű eredmény elérését célozta meg, és a régiós országok piacaira is belépne.
A nemzetközi szállítmányozás hazai nagyágyúja, a Waberer’s papírjai 30 százalékos menetelésen vannak túl. Az erős eredményt szállító évkezdés mellett a közúti személyszállítási piacra történő belépése is felfelé hajtja az árfolyamot.
Ezekkel a magyar részvényekkel lehetett duplázni fél év alatt
Az Alteo és a Waberer’s, valamint a Magyar Telekom felívelését is elhomályosítja ugyanakkor két magyar részvény szárnyalása, amelyekkel fél év alatt megduplázhatták pénzüket a befektetők.
A 4iG részvényei 98,5 százalékos árfolyamralin vannak túl idén. A Jászai Gellért vezette társaság a távközlési és infokommunikációs piac mellett a védelmi és az űripari ágazatban is folyamatosan erősíti pozícióit, Egyiptomtól a Balkánon át az Egyesült Arab Emírségekig sorra üti nyélbe az üzleteket, emellett olyan amerikai cégekkel keresi az együttműködési lehetőségeket, mit az Elon Muskkal fémjelzett SpaceX vagy éppen a Lockheed Martin.
A 4iG-hez képest kevésbé reflektorfényben lévő ANY Biztonsági Nyomda is duplázta tőzsdei értékét az első fél évben. A nyomdaipari és biztonsági megoldások terén regionálisan is élen járó társaság nagyrészt erős exportpiaci pozícióinak – például afrikai útlevél-megrendeléseinek – köszönheti jelentős eredménynövekedését . Az ANY vonzerejét sokáig a bőkezű osztalék adta, éves nyereségét ugyanis szinte teljes egészében visszaosztja a vállalat. Az idei elképesztő árfolyamrali után azonban már aligha csupán kiszámítható osztalékpapírként tartják számon a befektetők.
BÉT: rosszul járt, aki májusban lelépett, csúcsüzemmódban pörög a pesti börze
A BUX részvényindex az év hatodik hónapjában új csúcsokra hágott, és 2,06 százalékos emelkedéssel, 97 667,46 ponton fejezte be a hónapot. Az azonnali részvénypiac összforgalma a BÉT-en 313,8 milliárd forintot tett ki.


