BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rába: profitrealizálási hullámba fulladt a kétnapos rali

Ötvenszázalékos emelkedéssel kezdte az évet a Rába. Ám ennyi profitot egyszerűen nem szabad az asztalon hagyni. Nem csoda, ha profitrealizálás indult.

A Rába 3 ezer forint alatt kezdte az idei évet, s alig két nap alatt 4400 forint közelébe szárnyalt a kurzus. Ma délelőtt azonban profitrealizálás kezdődött, ami ilyen viharos rali után nem meglepő. Kora délutánig 3830 forintig zuhant a jegyzés, s a forgalom is a félmilliárdot közelítette. Ám ezeken a szinteken már megjelentek a vásárlók és 4 ezer forint fölé tornászták az árfolyamot. 

profitrealizálás
Profitrealizálás blue chipnyi forgalommal / Fotó: Kallus György

Profitrealizálás jött a kétnapos rali után 

Közel 50 százalékos ralival kezdte az idei évet a Rába, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a 4iG Űr és Védelmi Zrt. tulajdonába került a vállalat többségi része. Ráadásul, a 4iG rögtön ígéretet is tett: 

Nemzetközi védelmi ipari együttműködésekre és piacokra építve új növekedési pálya nyílhat a győri járműipari vállalat számára.

A Rába számára komoly lehetőséget kínálnak a 4iG SDT elmúlt időszakban kötött stratégiai megállapodásai 

  • a CSG csoporttal, 
  • a Tatra Truckszal, 
  • a Lockheed Martinnal. 

Az év eleji rali annyira fergeteges volt, hogy két nap alatt másfélszereződött az árfolyam.

Ma délelőtt azonban profitrealizálási hullám indult. 

RABA részvény
RABA részvény2026.02.20.
Utolsó ár: 3 680 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Viharos volt a tavalyi ősz 

Tavaly szeptemberben ívelt fel az addig 1500 forint környékén szunnyadó Rába árfolyama, arra a hírre, hogy  a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalata, a 4iG SDT EGY Zrt. tőzsdén kívüli részvényadásvételi szerződések keretében megvásárolja a társaság többségi, 74 százalékos tulajdonrészét, és 1789 forintos áron kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a fennmaradó részvényekre. Október végén, négyezer forint feletti szinteken szakadt a kurzus, miután bezárult a nyilvános vételi ajánlat időablaka, s kiderült, hogy egyetlen részvényes sem fogadta azt el. Akkor 30 százaléknyi kapitalizáció olvadt le a Rábáról. Hamar visszakapaszkodott azonban a kurzus, mert belegondoltak a befektetők, hogy 

a pesti parketten jelenleg a Rába az egyik kézenfekvő lehetőség a hadiipari kitettség növelésére.

Ráadásul, amióta napvilágot látott a 4iG ajánlata, ott lóg a levegőben a kiszorítás lehetősége, amire 90 százalék felett van mód. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.