BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erre senki se számított, belenyúlhat a Tisza-kormány a Mol osztalékába: forintra pontosan kiszámoltuk, mennyi pénzt kaphatnak a részvényesek – ezt okozná Magyar Péter terve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jelenlegi közalapítványi struktúra felszámolása kedvezően érintheti a magyar olajtársaság részvényeseit. A Mol – Új Európa Alapítvány megszűnése esetén több mint 5 százaléknyi részvény kerülhet vissza a Molhoz, az ezek után járó osztalékot a többi tulajdonos között oszthatják szét.

A Mol befektetői is nyerhetnek a Tisza-kormány közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) megszüntetését, illetve átalakítását célzó intézkedésével. Szerencsés esetben akár már idén magasabb osztalékhoz juthatnak a részvényesek, ha a Mol – Új Európa Alapítvány bő 5 százalékos tulajdonrésze visszaszáll az olajtársaságra.

Mol, kekva, osztalék
A kekvarendszer megszüntetésével 5 százaléknyi részvény kerülhet vissza a Molhoz, az ezekre eső osztalék is a befektetőket gazdagíthatja / Fotó: Csudai Sándor

Az új kabinet a Magyarországot megillető uniós források felszabadítása érdekében, az EU-s elvárásoknak megfelelve felszámolná a kekvák rendszerét, melyek közül több jelentős részvénytulajdonnal rendelkezik hazai tőzsdei cégekben. 

A Molt is érinti a kekvák megszüntetésére vonatkozó javaslat

Az egyik érintett társaság a Mol, melynek három alapítványi tulajdonosa is van: 

  • a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) 
  • és a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány (MUC) 10-10 százalékos, 
  • a Mol – Új Európa Alapítvány pedig 10,49 százalékos pakettet birtokol.

A jelenlegi alapítványi rendszer megszüntetését célzó törvényjavaslat értelmében ezek vagyona visszaszállna az eredeti tulajdonosra, ami a legtöbb esetben a magyar állam.

A Mol – Új Európa Alapítvány helyzete azért érdekes, mert jelentős magánvagyon is van benne, ezt az alapítványt ugyanis az állam és az olajtársaság azonos mértékű részvényjuttatással hozta létre 2021-ben. A törvényjavaslat szerint pedig ezt a magánvagyont visszajuttatnák az eredeti tulajdonosokhoz, így a Mol is visszakaphatna egy bő 5 százalékos részvénypakettet.

A jogszabály elfogadása esetén egészen pontosan 42 977 996 darab részvény kerülhet vissza az olajvállalathoz, melyek a saját részvényállományt bővítenék. Ezt később akár be is vonhatná a társaság, ami a részvényesi értéket növelné, hiszen a vállalat eredménye kevesebb részvény között oszlana meg.

MOL részvény
Árfolyam: 3 840 HUF -90 / -2,34 %
Forgalom: 912 716 244 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A pakett visszakerülésével már akkor is jól járnának a befektetők, ha azokat nem vonja be a társaság, hanem saját részvényként megtartja őket. Ezek után ugyanis nem kell osztalékot fizetni, pontosabban a saját részvényekre eső összeget is az osztalékra jogosult részvényesek között osztják ki.

Ennyivel több osztalék juthat idén a befektetőknek

Márpedig a Mol hagyományosan a bőkezűbb osztalékfizetők közé tartozik – a közalapítványok is javarészt az évente érkező részvényesi juttatásból gazdálkodnak –, és idén is jókora összeget, több mint 240 milliárd forintot fordítanak erre . Ez egy részvényre vetítve kereken 300 forint az áprilisi sajátrészvény-állományt is figyelembe véve.

Ebből a Mol – Új Európa Alapítvány eredetileg nem állami tulajdonú, 5,24 százaléknyi Mol-pakettjére összesen 12,89 milliárd forint osztalék esik. Ha ez a részvénycsomag visszakerül a társasághoz saját részvényként, akkor ennyivel több osztalék jut a részvényeseknek.

Így 300 helyett 317 forint forint kifizetés érkezhetne minden részvény után, a Mol-részvények aktuális osztalékhozama pedig 7,6-ről 8,1 százalékra ugrana.

Az időzítés ugyanakkor kulcskérdés. Az új kormány augusztus végi határidővel szüntetné meg a nem egyetemi alapítványokat (a Mol – Új Európa is ebbe a körbe tartozik), a társaság pedig – a kormánnyal egyeztetve – a harmadik negyedévre halasztotta az osztalékfizetést, azaz legkésőbb szeptember végéig kiutalná az összeget.

Ha a Mol valóban bevárja az alapítványokra vonatkozó törvény hatálybalépését, a részvényesek a tervezettnél is magasabb osztaléknak örülhetnek ősszel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.