BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugodtabb vizekre eveznek a befektetők

Érzékelhetően kockázatkerülőbbé váltak a befektetők az egyre bizonytalanabb piaci környezetben. A válságálló portfóliókban a kötvények, az arany és a hagyományosan defenzív szektorok részvényei mellett jól megférnek a technológiai papírok is.

Nincsenek könnyű helyzetben azok a befektetők, akik biztonságban szeretnék tudni megtakarításaikat, a romló gazdasági kilátások és a növekvő piaci kockázatok mellett az olyan gazdasági-politikai bizonytalanságok is fenyegetést jelentenek a portfóliókra, mint a megállapodás nélküli Brexit vagy az Egyesült Államok és Kína közötti, hol felerősödő, hol mérséklődni látszó kereskedelmi konfliktus. A szaúdi olajlétesítmények elleni, múlt heti dróntámadás – amely az ország napi kitermelésének felét és a globális napi kőolaj-felhozatal 5 százalékát érintette – szintén a gazdasági környezet törékenységét bizonyítja.

Fotó: Shutterstock

A befektetési piac növekvő kockázataira figyelmeztet az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) közel­múltban közzétett tanulmánya is, amely szerint a geopolitikai feszültségek, ellaposodó hozamgörbék és alacsonyabb növekedési kilátások mellett a befektetési eszközök fundamentumoktól elrugaszkodó, irreálisan magas árazása miatt továbbra is kiemelkedő kockázatok leselkednek az értékpapírpiacokon befektetni vágyókra.

Borúsabb időszakra készül a piac / Forrás: VG

Egy megállapodás nélküli Brexit és a gyengülő gazdasági fundamentumok pedig tovább növelhetik a piaci rizikót az év második felében, ezért a hatóság a vagyonkezelés területén a kockázatok növekedésére számít. A Sentix piaci hangulatindexe is fokozódó pesszimizmusról árulkodik az intézményi és a magánbefektetők körében egyaránt, ráadásul a jelenlegi kilátásoknál jóval borúsabb a következő tízéves időszak megítélése, ami a magas értékeltségű eszközök és a gazdasági bizonytalanságok számlájára írható az ESMA szerint. Az amerikai tőzsde első számú kockázati mutatója, a piac volatilitására vonatkozó várakozásokat tükröző, úgynevezett félelemindex, a VIX értéke augusztusban többször is 20 pont felett járt, ami szintén a befektetők nyugtalanságát jelzi.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

A Fókuszban-sorozat további cikkeit ezen a linken érheti el

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.