BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

281 fölött az euró - Zuhan a forint

A forint reggel óta folyamatosan gyengül és már a 281-es szintet is átlépte az euróval szemben.

Egy euróért jelenleg 281,14 forintot adnak, a dollár ára 215,49 forint, a svájci frankkal 204,19 forinton kereskednek. A hazai deviza a 280-as szint alatt is állt ma reggel, de a kora reggeli órák óta fokozatosan gyengül.

A befektetők most azt várják, hogy milyen hatással lesz a piacokra az, hogy a Fed kedden változatlan, továbbra is rekord alacsony szinten hagyta az irányadó kamatot, de egyelőre nem jelentett be komolyabb gazdaságélénkítő lépéseket. A Cashline szerint azonban nem a Fed kommentárja a lényeges, hanem az, ami kimaradt belőle. Az elemző cég úgy látja, a jegybanki pénzpumpa teljesen kudarcot vallott.

Mint mai elemzésükben írják, néhány hónappal ezelőtt a média attól volt hangos, hogy a Fed és más jegybankok hogyan bontsák le pénz-nyomdáikat és búcsúzzunk el a végtelen likviditás korától. Ehhez képest a tegnapi kommentár több szempontból is visszalépést jelent a korábbiakhoz képest.

Egyrészt a vártnál gyengébb gazdasági növekedést annyira fontos elemnek tartották, hogy dupla helyett szorítottak neki a szövegben. Ennek kapcsán érdemes elgondolkodni, hogy mennyit ért az elmúlt lassan két év zéró közeli kamatszintje. Ilyen időtávon már mutatkoznia kellene a pozitív hatásoknak, az ingatlanpiacot azonban nem sikerült talpra állítani, miközben a vállalatok munkaerőfelvétele továbbra is limitált. Fogyasztói oldalról a megtakarítások felé való lassú elmozdulás rajzolódott ki az utóbbi negyedévekben, azonban éles áttörésről itt sem lehet beszélni.

Az elemzők jóslata mindenesetre már bevált, hiszen a forint máris átlépte a 281-es szintet az euróval szemben, és rossz a hangulat.

Friss deviza- és részvénypiaci adatok itt

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.