BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brókercégek: nem lett meg a kétharmad

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem ment át a parlamenten a pénzügyi szolgáltatók szigorúbb felügyeletére vonatkozó javaslat.

Elhalasztotta ma a parlament a zárószavazását annak a kormányzati előterjesztésnek, amely a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást szigorítaná. Az indítvány zárószavazását azt követően halasztották el a kormányoldal kérésére, hogy az előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezései nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. A kormánypártok 131 igen szavazata mellett az ellenzék nemmel szavazott, illetve – a Jobbik frakciója – tartózkodott.

A törvénymódosítás révén azt kívánta elérni a kormány, hogy szigorodjon a pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó ellenőrzési rendszer, és növekedjen a jegybank hatásköre a közelmúlt brókerbotrányaihoz hasonló esetek elkerülése érdekében. A törvényjavaslat egyik legfontosabb passzusa az, amelynek alapján a Magyar Nemzeti Bank legalább háromévente átfogó vizsgálatot végezne a pénzügyi szolgáltatóknál – köztük a brókercégeknél is. A vizsgálatok eredményétől függően az MNB nagyobb bírságot is kiszabhatna. A javaslat az ellenőrzések lefolytatásánál is szabadabb kezet engedne a jegybanknak: például a helyszíni felügyeleti vizsgálat haladéktalanul is megtartható, és indokolt esetben lezárt területet, épületet, helyiséget is fel lehetne nyitni az ott tartózkodók akarata ellenére is. A javaslat emellett a rendkívüli célvizsgálat lehetőségét is megteremti, amely súlyos piaci visszaélés gyanújakor történhetne meg. Ugyanez a javaslat 100 ezer euróra emelte volna a kártalanítási határt.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője igen élesen reagált arra, hogy a javaslat nem kapta meg a kétharmados többséget. „A brókerek megvették az ellenzéket?” – tette fel a kérdést. Az előterjesztő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatta az indítványt.

A kormányzat az áprilisban benyújtott törvényjavaslat mellett több fronton is erősíteni próbálja a pénzügyi szolgáltatók ellenőrzését. A Buda-Cash bedőlése után felvetődött az is, hogy a szolgáltatók fokozottabb ellenőrzése mellett a könyvvizsgálók kontrollját is szigorítani kell. A kabinet korábban nyilvánosságot kapott tervei szerint a KELER-nél is el kell érni a számlák ügyfelenként való nevesítését: ennek gyors megvalósításáról ugyanakkor lapunk információi szerint egyelőre lemondtak, a egy ilyen projekt megvalósítása ugyanis jelentős informatikai-, anyagi- és időráfordítással jár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.