BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Moody's: Megússzuk a bóvli kategóriát - Egyelőre

A hitelminősítő mai értékelésében úgy fogalmazott: nem érzékelhető közvetlen nyomás Magyarország besorolásával kapcsolatban.

Dietmar Hornung, a Moody’s elemzője ma Budapesten a Bloomberg érdeklődésére elmondta: a hitelminősítő jelenleg nem látja szükségesnek Magyarország besorolásának megváltoztatását.

Hornung megfogalmazása szerint egyelőre túl korai lenne véleményt mondani a jövő héten ismertetendő fiskális tervekről. Emellett középtávon semmilyen aggasztó jel nem látható, hiszen a 2011-es költségvetés stabil alapokon áll.

December elején a Moody’s, december végén a Fitch minősítette le Magyarországot a befektetési kategória legalsó szintjére és egyik szervezet sem zárta ki, hogy további leminősítésre is sor kerülhet. A legnagyobb hitelminősítők legutóbbi döntésukkor egységesen negatív kilátásokat jósoltak az országnak.

Ha a „bóvli”, vagyis a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolnak át egy országot a hitelminősítők, onnan jellemzően elvándorol a tőke, és az államkötvények eladásával is problémák merülhetnek fel, mert egyes intézményi befektetők nem vehetik olyan ország kötvényeit, mely „bóvliban” tartózkodik.

A hitelminősítők közül legutóbb a Fitch szólalt meg Magyarországgal kapcsolatban, igaz, a brit cég ekkor nem az ország besorolását, hanem egyes bankok egészségét vette górcső alá. A Fitch úgy látja, hogy több banknál szükség lehet tőkeinjekcióra az éves veszteségek, az eszközök minőségének romlása, valamint a nem fizető hitelekre félretett keret szűkössége miatt. A hitelminősítő szerint az anyavállalatok továbbra is elkötelezettek magyarországi leányaik iránt és a rendelkezésükre bocsátják majd a szükséges tőkét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.