BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős pluszban fejezte be a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,80 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 41 707,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy pénteken az európai piacok erős kezdését a nap folyamán alapvetően az olasz politikai feszültségek fogták vissza, emiatt a nyugat-európai tőzsdéken nem volt nagy lendület.

Hozzátette: az amerikai részvénypiacok továbbra is mérsékelt emelkedést mutatnak, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatvágásával kapcsolatos várakozások támogatják az emelkedést.

A kelet-európai régiós tőzsdék, ezen belül a Budapesti Értéktőzsde is szépen emelkedett pénteken, elsősorban az OTP és a Mol nyújtott kiemelkedő teljesítményt – mondta Kocsis Márió

  • A Mol 56 forinttal, 1,85 százalékkal 3086 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,42 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437,50 forintra emelkedett, forgalma 215,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5075 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 4374,75 ponton zárt pénteken, ez 30,29 pontos, 0,69 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.