BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatezer milliárd rubel fölött a Gazprom tőkeértéke

Gazprom orosz gázipari holding piaci tőkeértéke először lépte át a 6 ezer milliárd rubelt (1 rubel=4,50 forint) a moszkvai értéktőzsde csütörtöki kereskedésében elért árfolyama alapján.

A piaci tőkeértéke alapján ezzel a Gazprom áll az első helyen a tőzsdén szereplő cégek közül. A dobogó második helyén a Magyarországon is jelen levő Sberbank áll 5440 milliárd rubellel, a harmadik pedig a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty 4440 milliárd rubellel.

Május 23-án lépte át a Gazprom piaci tőkeértéke először az 5 ezer milliárd rubelt, ami akkor a második helyre volt elég a Sberbank után.

Csütörtök délután a moszkvai értéktőzsdén a Gazprom árfolyama 1,14 százalék drágulással, 254,47 rubelen állt, május 23-án, amikor elérte az 5 ezer milliárd rubeles piaci tőkeértéket, 210,9 rubelen jegyezték. Május 16-án a Gazprom igazgatótanácsa 16,61 rubel osztalék kifizetésére tett javaslatot, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak. A vállalatvezetés előzőleg kisebb, részvényenként 10,43 rubel osztalékot javasolt, összesen 246,9 milliárd rubel osztalékkifizetéssel.

Fotó: Shutterstock

Az eredetihez képest megemelt osztalékjavaslat azt jelenti, hogy a részvényeseknek 393,2 milliárd rubelt fizetnek ki.

Az új osztalékösszegre tett javaslat óta gyakorlatilag töretlen a Gazprom árfolyamnövekedése a moszkvai értéktőzsdén.

A 2017. évi eredmény alapján tavaly fizetett részvényenkénti osztalék 8,04 rubel volt, a részvényesek 190,36 milliárd rubelt kaptak.

Az orosz állam összesen 50,23 százaléknyi Gazprom-részesedéssel rendelkezik.

űAz állami vagyonkezelőnek közvetlenül 38,37 százaléknyi tulajdonhányada van, ezen felül két orosz állami cég is résztulajdonos a gázipari vállalatban. A Rosznyeftyegaz 10,97 százalék, a Roszgazifikacija pedig 0,89 százalék tulajdonhányaddal rendelkezik a Gazpromban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.