Sportgazdaság

Végre hazatérhetnek a fehérváriak

A nemzetközi menetelésnek is az új Sóstói Stadion lehetne a helyszíne, ha nem csúszik az átadás a főépület statikai problémái miatt.

Az OTP Bank Liga 6. fordulójából elhalasztott MOL Vidi FC–Újpest-mérkőzéssel avatják fel november 21-én a székesfehérvári Sóstói Stadiont. A bajnokcsapat 19 órakor lép pályára, de a kapuk már 16.30-kor nyitnak, mivel előtte az önkormányzat szervezésében nyitóünnepséget rendeznek. A fehérvári piros-kékek új otthona 13,98 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg, és már az európai szövetség, az UEFA szigorított, négyes kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik:

14 200 nézőt képes befogadni, így nagy nemzetközi találkozóknak is otthont adhat. Az ősszel még további két bajnokit rendeznek Székesfehérváron. A Vidi az új Sóstói Stadionban fogadja december 2-án, vasárnap a Budapest Honvéd FC-t, majd december 16-án, szintén vasárnap a Ferencvárost.

Forrás: MOl Vidi

A nagyberuházás szervesen kapcsolódott ahhoz a városrészi rehabilitációhoz, amelynek keretében megmentette a város a Sóstó Természetvédelmi Területet, a stadionépületben látogatóközpont, körülötte parkolók létesültek, valamint utak és sétányok újultak meg a városrészben. A kivitelező Sóstó Konzorcium (három Strabag-leánycég vesz benne részt:

a Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., az STR Építő Kft. és az Ed. Züblin A. G., illetve a TRSZ Gyenge és Erős Áramú Hálózatépítő Kft.) 2016 novemberében vette át a munkaterületet, a projektet azonban jelentősen hátráltatta a régi stadion – eredetileg megtartandó, felújítandó – főépületének statikai problémája.

Az épületrészt elbontották, ami 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást okozott.

A székesfehérvári önkormányzat már október 2-án arról tájékoztatott, hogy megkezdődött a Sóstói Stadion használatbavételi engedélyeztetési eljárása.

Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, minden akadály elhárult a használatbavétel és a november 21-i mérkőzés megrendezése elől. Megemlítette, hogy a létesítményben az első nagyszabású rendezvény nem a futballmérkőzés lesz, mert az Alba Regia Szimfonikus Zenekar – Stadion nyitány címmel – már november 18-án koncertet ad az arénában.

A 900 milliós többletkiadáson túl azért is kényes ügy a főépület statikai problémája, mert így az Európa-liga csoportkörében érdekelt MOL Vidi FC a hazai találkozóit is lényegében idegenben, a Groupama Aréna jelentette albérletben kénytelen lejátszani.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

stadion Mol Vidi labdarúgás
Kapcsolódó cikkek