BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Potom pénzért vitte el az Inter Eriksent

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az olasz bajnokság második helyén álló milánói klub négy és fél évre szóló megállapodást kötött a támadóval.

A hetek óta tartó pletykák után kedden biztossá vált, hogy

Christian Eriksen a Tottenham Hotspurtól az Internazinale labdarúgócsapatához szerződik.

Az olasz bajnokság második helyén álló milánói klub közleménye szerint a dán válogatott támadó négy és fél évre szóló megállapodást kötött az együttessel, amely

sajtóértesülések szerint 20 millió eurót fizet érte a Tottenham Hotspurnak.

Christian Eriksen
Fotó: Matthias Balk/dpa/AFP

A 27 éves futballista 2013 augusztusában igazolt az Ajaxtól a Tottenhamhez, melynek éveken át meghatározó játékosa volt, az utóbbi fél évben viszont gyengén teljesített, s már korábban biztosnak látszott, hogy idén nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg Londonban.

A Tottenhammel Eriksen nem tudott trófeát nyerni, ám a csapattal több nagy sikert is elért: a 2016/17-es szezont a Premier League második helyén zárta a gárda, míg tavaly története során először bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába, melyet 2-0-ra elbukott a Liverpoollal szemben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.