Ha hét nem is, de szűk esztendők következnek a teniszben
Csökkenni fognak a koronavírus-járvány miatt a tenisztornák pénzdíjai az ötszörös Davis Kupa-győztes Feliciano Lopez szerint. A 38 éves játékos – aki címvédőként indult volna az e heti füves versenyen Londonban – úgy véli, hogy a sportág még néhány évig nem lesz ugyanolyan, mint a pandémia előtt.
A szponzorcégeknél valószínűleg leépítések lesznek, és az első dolog, amit vissza fognak vágni, a sporttámogatás lesz
– jelentette ki Lopez, aki egyben a madridi torna igazgatója is.

„Túl kell élnünk ezt a válságot a szerényebb pénzdíjakkal, és ez a következő szezonra is vonatkozik” – tette hozzá.
A nemzetközi teniszidény márciusban állt le a járvány miatt, és leghamarabb július végén folytatódhat.