Egyetlen téli olimpián sem kellett ilyen sokat várni az első amerikai aranyra, mint most; az ötkarikás játékok hatodik napján léphetett fel először a dobogó legfelső fokára az Egyesült Államok színeiben versenyző sportoló. A 36 éves Lindsey Jacobellis, a hódeszkások krossz szakágának legendás alakja pályafutása első olimpiai aranyérmét szerezte meg szerdán a pekingi téli olimpián.

Az egyéniben hatszoros világbajnok, és tízszeres X Games-győztes Jacobellis már 20 évesen, 2006-ban közel volt az ötkarikás elsőséghez, ám a torinói döntőben emlékezetes körülmények között veszített: Olaszországban óriási előnnyel vezetett, az utolsó előtti ugratónál azonban fölényesen viselkedett, és egy olyan trükköt mutatott be a levegőben, ami megbosszulta magát, mert a leérkezésnél elesett.  Akkor a svájci Tanja Frieden vitte el az aranyat.

Ezt követően minden téli játékokon a legnagyobb esélyesek közé sorolták, ám 2006-os ezüstje után egészen mostanáig még a dobogóra sem állhatott fel, ezúttal pedig már nem ő volt a favorit, hanem a címvédő Michela Moioli.

Az elődöntőben egy futamba is kerültek, s ott az amerikai volt a jobb, végig vezetve nyert, Moioli viszont hibázott és csak harmadik lett, így döntőbe sem jutott. A négyes fináléban már nem akadt igazán komoly riválisa Jacobellisnek, aki magabiztos csúszással, minden kanyarra és ugratóra figyelve gyűjtötte be karrierje első olimpiai bajnoki címét.

Az ezüstérmet a francia Chloé Trespeuch, a bronzot pedig a kanadai Meryeta O'Dine szerezte meg.