A játékosok gépekké válhatnak a szigorúbb szabálysértési szankciók miatt

– véli a hatszoros Grand Slam győztes Boris Becker. A Reuters írt az 54 éves teniszező interjújáról, amit a németországi Eurosportnak adott. A korábbi világelső az után beszélt erről, hogy a ATP figyelmeztette a játékosokat, hogy szigorúbban fel fognak lépni a játék közbeni dühkitörések és vétségek ellen. Becker szerint a szigorúbb szabályok és a büntetések kiölik az érzelmeket a sportból, a játékosok pedig érzelemmentes gépekké fognak válni.

Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock

Idén februárban a jelenleg a világranglista harmadik helyén álló Alexander Zverevet kitiltották egy acapulcoi tornáról, amiért mérgében összetörte az ütőjét a bírói széken. A világranglistán 77. Nick Kyrgios pénzbírságot kapott az Indian Wellsben és Miamiban történt márciusi dühkitörései miatt.

Boris Becker pályafutása során heves érzelemkitöréseiről is ismert volt. Szerinte a sportnak szüksége van arra, hogy a játékosok kimutassák, hogy hogyan éreznek. Szerinte ez teszi a játékot emberivé.

Nagyon boldog vagyok, hogy az én időmben még a közösségi média, a mikrofonok és kamerák nélkül játszhattunk és néha megvadulhattunk a pályán

– mondta Becker, majd hozzátette, hogy

Ma nehezebb dolguk van a játékosoknak.

Becker szerint a tenisznek egy szórakoztató sportnak kell lennie, amiben vannak érzelmek, vér, verejték és könnyek.

Számítógépeknek és robotoknak nincs helyük a pályán.

Az ATP közölte, hogy felül fogja vizsgálni az irányelveit.

Nem minden játékos ért egyet Becker álláspontjával, vannak akik szerint szükség van rá, hogy a sportszervezet fellépjen a balhézó játékosokkal szemben.

Ezek az esetek negatív módon hívják fel a figyelmet a sportra

– mondta Ruud az Eurosportnak.

Az érintettek nagy pénzbüntetéseket kapnak, de sok játékos van, akiknek látszólag ez nem számít.