Világsztárokat, több százmilliós igazolásokat és rövid időn belül angol bajnokságot, sőt Bajnokok Ligáját nyerő klubként vizionálták sokan a Newcastle Unitedet tavaly októberben, amikor némileg váratlanul – még annak ellenére is, hogy évek óta ment a pletyka – szaúdi kézbe került a patinás angol egyesület. 

300 millió fontos üzlet, szaúdi kézben az angol labdarúgóklub

Az állami befektetési alap veszi át az irányítást a Newcastle-nél.

Szaúd-Arábia befektetési alapja, a PIF elképesztő felett rendelkezik, így joggal várhatták a szurkolók, hogy beindulnak a szemkápráztató igazolások, mint ahogy az például a Manchester Citynél vagy a francia PSG-nél történt hasonló tulajdonosváltás után. Eddig azonban a Szarkák becenevű klub meglehetősen csendes az átigazolási piacon – írja a Telegraph. 

A Newcastle januárban elsősorban a védelmét erősítette meg, hiszen ez volt a kulcsa annak, hogy az akkor még kiesőhelyen tanyázó klub végül könnyedén bennmaradt az élvonalban. Az akkor érkező Kieran Trippier, Dan Burn és a kölcsönben átigazoló – azóta véglegesen is megszerzett – Matt Targett is remek fogásnak bizonyult. A csatársorba hozott, korosodó Chris Wood már inkább pánikvételnek tűnt, az utolsó pillanatban aztán jött a papíron még nem, később a pályán látottak alapján már abszolút érthetően sztárigazolásnak számító Bruno Guimaraes, akire joggal építheti majd a jövő keretét a szakvezetés. 

A januárban érkezőkre elköltött 146 millió euró a korábbi másfél évtized spórolás után felüdülés volt a klub szurkolóinak, de nemzetközi szinten eltörpül ez az összeg. Így sokan azt várták, hogy majd ezen a nyáron nyílik ki az arabok pénztárcája, de a több mint egy hónapja elkezdődött átigazolási szezon – a vadabbnál vadabb pletykákat leszámítva – eddig csendesen telik. 

Matt Targett végleges megszerzése mellett tovább erősödött a hátsó alakzat a kapus Nick Pope leigazolásával, majd érkezett a Lille-től a rendkívül tehetséges fiatal holland védő, Sven Botman, aki szintén a jövő egyik alapembere lehet a klubnál. Ők hárman összesen 66 millió eurót kóstáltak. 

Newcastle United players celebrate their sides first goal during the Premier League match between Newcastle United and Arsenal at St. James's Park, Newcastle on Monday 16th May 2022.  (Photo by Will Matthews/MI News/NurPhoto) (Photo by MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Fotó: Will Matthews / NurPhoto via AFP

Bár tudatos építkezésről beszélhetünk, és a szurkolók az ínséges évek után türelmesek is, sokan kérdezik, hogy a támadószekciót mikor tervezi megerősíteni a klub vezetősége. Eddig ugyanis oda nem érkezett játékos. Márpedig ennek egyik oka lehet az, hogy hiába áll irdatlan vagyon a csapat mögött, költeni nem költhetnek nyakló nélkül.

Ebben elsősorban a pénzügyi fair play (FFP) fogja meg a klubvezetés kezét, amely kimondja: minden csapat annyit költhet, amennyi bevétele keletkezik. Ez a Newcastle esetében ezen a nyáron a becslések szerint nagyjából 117 millió euró, azaz még kicsivel több, mint 50 millió eurót költhet játékosokra a klub. Ebből pedig nehéz igazán minőségi focistákat megszerezni. A rendkívül magas fizetésekről már nem is beszélve. 

A gondokat várhatóan jócskán enyhíti, sőt teljesen meg is oldhatja majd a szaúdi cégekkel kötendő szponzorszerződések garmadája, de ezekből eddig még nem sok minden valósult meg. A klub főszponzora továbbra is egy dél-koreai szerencsejátékcég, amellyel jövőre jár le a szerződés, addig tehát marad a szűken mért erősítgetés és a keret foltozása. 

Ez pedig Guimaraes és Botman példájából kiindulva elsősorban fiatal tehetségek megvásárlását jelenti, akik szép lassan sztárokká nőhetnek Eddie Howe menedzser irányítása alatt. A klub tehát apró lépésekkel, de elkezdte világhódító útját, amely – hiába akarnák a szurkolók – nem lesz meg egyik napról a másikra. 

Miért nem kell senkinek Cristiano Ronaldo? – VG Podcast

Minden idők egyik legjobb labdarúgója szívesen váltana, de nem kopogtatnak kérők az ajtaján.