Nyolc csapat, a Manchester United, a Juventus, a Roma, az Union Berlin, a Leverkusen, a Sevilla, a Sahtar Doneck és a Sporting CP közül a Leverkusen nevét húzta ki Gera Zoltán, a Ferencváros korábbi futballistája az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA sorsolásán Nyonban, így a Fradi a legjobb 16 között a német együttessel játszik. A párharc hazai mérkőzését a 67 215 férőhelyes budapesti Puskás Arénában tartják, és ugyancsak itt rendezik a sorozat május 31-i döntőjét.

20221027 Ferencváros Monaco labdarúgás Nemzeti Sport Török Attila   20221027 Ferencváros Monaco labdarúgás Nemzeti Sport Török Attila
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport 

A legutóbbi idényben már találkozott a két gárda egymással, miután egy csoportban szerepeltek. Akkor az FTC idegenben kikapott 2–1-re, hazai pályán viszont 1–0-ra győzni tudott az immár az 1. FC Union Berlint erősítő Aissa Laidouni góljával. Ezúttal is Németországban lesz az első összecsapás, március 9-én, a visszavágót pedig egy héttel később, március 16-án játsszák a Puskásban.

További párosítások:

1. FC Union Berlin (német)–Union Saint-Gilloise (belga)
Sevilla (spanyol)–Fenerbahce (török)
Juventus (olasz)–SC Freiburg (német)
Sporting CP (portugál)–Arsenal (angol)
Manchester United (angol)–Real Betis (spanyol)
AS Roma (olasz)–Real Sociedad (spanyol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Feyenoord (holland)

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a IX. kerületiek mostani nemzetközi szereplése eddig 8,92 millió euróval, vagyis mintegy 3,4 milliárd forinttal növelte a klub bevételeit.

Amennyiben a zöld-fehérek túljutnak német riválisukon, úgy újabb 1,8 millió euró (685,89 millió forint) üti a markukat.

A magyar rekordbajnok az El megnyerésével összesen 22,12 millió eurót (8,43 milliárd forint) keresne, bár ez az összeg jócskán elmarad attól, amennyit az olasz Juventus kapott a jelenlegi kiírásban az UEFA-tól.

Európa-liga: a lehetséges ellenfelek közül eddig mindenki többet keresett a Fradinál

A nemzetközi szereplés a jelenlegi kiírásban 3,4 milliárd forintot hozott az FTC konyhájára

A ferencvárosiak tájékoztatása szerint a Bayer Leverkusen ellen a normál jegyárak 9250–25 400 forint között alakulnak, és habár korábban már 100 ezer forintért is be lehetett a VIP-szektorba jutni, most már ezért 115 ezret kell fizetni. A hírek szerint elővételben eddig több mint 30 ezer belépőt értékesítettek. 

A leverkuseniek játékoskeretét 416,35 millió euróra (158,38 milliárd forint) becsüli a mértékadó Transfermarkt, míg Sztanyiszlav Csercseszov alakulatáét 43,75 millióra (16,64 milliárd forint). 

A németek legdrágább labdarúgója, a támadó középpályás Florian Wirtz 70 millió eurós (26,63 milliárd forint) árcédulájával egymaga többet ér a piacon, mint az összes ferencvárosi. 

A Bayer legjobban kereső játékosa, a cseh Patrick Schick hetente több mint 115 ezer eurót (43,76 millió forint) tesz zsebre. A heti átlagbér a Gyógyszergyáriaknál meghaladja a 36 ezer eurót (13,70 millió forint).