Miután csütörtökön este megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, miszerint a kormány 2032-ig támogatja és biztosítja a Forma–1-es Magyar Nagydíj megrendezését, kedden a Hungaroring jövőjéről tartott sajtótájékoztatót dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Dr. Schmidt Ádám a közeljövőbeli tervekről elmondta, májusra kiírják a közbeszerzési pályázatot a kivitelezőknek, és legkésőbb 2024 januárjában döntenek arról, ki a nyertes. „Az idei és a jövő évi Magyar Nagydíj még nagyjából a megszokott körülmények között zajlik, ám az elképzeléseink szerint”
jövőre már elkezdődnek az előkészületi munkálatok, majd 2024 őszén kezdődne meg a kivitelezés
– mondta.
A kormány a versenypálya körüli infrastruktúra fejlesztését is támogatta. Gyulay Zsolt elárulta, ez magában foglalja a közműrendszer (szennyvíz- és ivóvízhálózat mellett a gyenge- és erősáramú hálózat) felújítását, valamint egy új főépület, főtribün és irányítási központ építését, azaz az aszfaltcsíkon kívül lényegében mindennek a renoválását.
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta,
épülni fog egy Műveleti Operatív Központ a hatóság, a mentők és a tűzoltók számára, valamint a gokartpálya irányában bővül majd a paddock épülete a motorhome-ok növekvő igénye miatt. A pályát átszelő gyalogoshíd eltűnik a jobb ráláthatóság miatt, cserébe két alagút is épül a pálya különböző pontjai között.
Gyulay Zsolt a büszkeségét fejezte ki azért, amiért 1986 óta idén már sorozatban a 38. Magyar Nagydíjat rendezi meg a Hungaroring, és ennél hosszabb megszakítás nélküli sorozatot csak Monza tud felmutatni. A 2010 óta a szervezet élén álló elnök-vezérigazgató a közeljövőben még kirobbanóbb népszerűséget vár a Forma–1-től az amerikai térhódításnak köszönhetően, ezért is tartja fontosnak azt, hogy lépést tartsanak a többi helyszínnel.
107 milliárd forintot spórolt meg a Hungaroring Sport Zrt. a magyar költségvetés számára a jogdíj eredetileg megállapított éves indexálásához képest.
Ezt tovább segíti, hogy a jövő évi rendezői jogdíj mintegy 50 millió dollár, amely ezt követően évente az eredeti 4 helyett mindössze 2 százalékkal fog emelkedni. Gyulay Zsolt elárulta, az elmúlt 12 évből 11-szer nyereséges volt a Magyar Nagydíj megrendezése, és idén is majdnem egymilliárd forintos nyereségre számít a szervezet.
Az elnök-vezérigazgató hozzátette,
a bevétel a jegyárak növekedésétől is emelkedni fog, hiszen jelenleg a Magyar Nagydíjra a legolcsóbb a belépőjegy, de ahogy bővül az infrastruktúra, úgy szükségszerűen nőnie kell a belépők árának is.
Gyulay megjegyezte, a tapasztalatok alapján az F1 és a MotoGP mellett a többi versenysorozat nem igazán generál bevételt, márpedig ezt is figyelembe kell venni. Így amíg nincs magyar pilóta, addig nem éri meg új sorozatokat Magyarországra hozni. A túrautó-világkupa megszűnésével az egész évben zajló munkálatok miatt 2026-ig szinte kizárólag a Forma–1 és a betétsorozatainak a megrendezése várható a Hungaroringen. Az idei, 38. Magyar Nagydíjra, amely a szezon 12. versenyhétvégéje lesz, július 21. és 23. között kerül sor.