BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már Kína sikeréért küzdenének a Liu testvérek, de ott továbbra sem kérnek belőlük

A kínai közösségi oldalakon meglehetősen negatív közvélemény alakult ki a hét végi kínai országos bajnokságon debütáló honosított testvérpárossal kapcsolatban. Sokak szerint csak a pénzért váltottak országot, és nem nagyon hiszik el nekik, hogy valóban harcolnának Kínáért.

Hiába sikerült remekül Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang debütálása Kínában, a korábban magyar színekben olimpiai bajnoki címet szerző gyorskorcsolyázók még mindig nem győzték meg kínai ellendrukkereiket, hiába váltottak gyorsított eljárásban országot. Sőt! Mint ismert: Liuék a hét végén Tiencsin várost képviselve remekeltek az országos bajnokságon: Liu Shaoang ezer méteren győzött, és bár – az elődöntőben új kínai rekordot felállító – testvére, Shaolin Sándor csak harmadikként haladt át a célvonalon, de mivel lökés miatt az előtte célba érő versenyzőt kizárták, mégis második helyen zárt, azaz a korábbi magyar bajnokok együtt állhattak fel a dobogó két legmagasabb fokára – írta az Origo.

20220510 SzékesfehérvárAz olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérek közönségtalálkozója a Budapesti Corvinus Egyetem székesfehérvári campusában.Fotó: Fehér Gábor FG Fejér Megyei Hírlap FMHKépen: Liu Shaoang; Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázók 20220510 Székesfehérvár, Liu fivérek, olimpikonok, előadás, Corvinus. Fotós: Fehér Gábor FG Fejér Megyei Hírlap
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A bajnokság után mindketten közösségi oldalaikon üzentek rajongóiknak, előbb kínaiul, illetve angolul és magyarul is. Shaoang például azt írta: „Megtiszteltetés lesz dicsőséget szerezni hazánknak, Kínának.”  

Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy meggyőzzék kritikusaikat. A Weibo kínai közösségi oldalon mind a sportolók oldalai, mind pedig a sikereikről szóló cikkek alatt vegyesen vannak támogató és negatív kommentek. Néhányan egészen odáig mentek, hogy nem is szurkolnak a Liu fivéreknek, függetlenül attól, milyen eredményeket érnek majd el kínai színekben.  

Kínának nem olyan fontos a Liu testvérek sorsa – akár vissza is térhetnek Magyarországra

A gyorskorcsolyázók lemaradtak a március 10. és 12. közötti szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságról.

Sosem fogunk támogatni, csak azokat támogatjuk, akik az ötcsillagos zászlóért hajlandók küzdeni

– írta egy kommentelő, akihez csatlakozva egy másik felhasználó ironikusan hozzátette, ez egy „honosított aranyérem” lett. A pocskondiázásba aztán mások is beszálltak:  „Kétarcúak, csak a pénzért cserébe jöttek rá, hogy kínaiak. (…) Európában azt mondják, megszokott dolog az országváltás, de ez itt Kína. (…) Csak röhögni tudok azon, hogy a Liu testvérek a hazájuknak akarnak sikereket elérni... a pénz tényleg mindent megold” – olvasható a Weibo felületén.  

Többen kritizálják azt is a hozzászólók közül, hogy bár a Liu testvérek célja egyértelműen a 2026-os milánói olimpiai aranyérem megszerzése, a magyar bajnokok ehhez már kissé túlságosan is idősek. 

Liu Shaolin Sándor például idén lesz 28 éves, azaz az olimpia alatt már a 30-at is betölti, amikor jelentősen csökkenhet a sebesség a kínai kommentelők szerint.

A negatív kommentek mellett ugyanakkor sokan ki is álltak Liuék mellett. Bár a legtöbb – elsősorban nőnemű – hozzászóló leginkább a fiúk kinézetétől volt elájulva, mások sportszakmai szemmel is dicsérték a testvérek teljesítményét. „Korcsolyarajongók! Félretehetnénk végre az ellenérzéseinket, és örülhetnénk annak, hogy amikor kimennek a jégre, akkor ezt kínai színekben teszik majd? Örüljünk neki, hogy nekünk nyernek érmeket. A Liu testvérek még mindig erősek” – írta egyikük, a hozzászólást pedig egy másik kommentelő is támogatta: „Ami elmúlt, az elmúlt. Most már kínaiak, tiencsini otthonnal, és minket képviselnek a jövőben. A nemzeti rekord megdöntése csak az első lépés volt!” 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.