BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Szponzor logó
Szponzorált tartalom
Szponzorált tartalom

Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: a BL-csapat és a sötét ló

Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből – Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő – nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat harmadik, tápiószentmártoni állomásáról a Todor Pet Bau Team Kft. és a Futottak Még együttese kvalifikálta a fináléba. 3. rész
Kép: PR cikk kép Fotó: Origo
PR cikk kép
 

Todor Pet Bau Team Kft. – évek óta BL-szereplők

2015-ben alakult a csapat, amely azóta többször is teljesen átalakult. Az együttes jelenlegi magját főként futsaljátékosok – volt NB I.-es és jelenlegi NB II.-es focisták – alkotják.

Jelenleg is megújulás történik a csapatnál, reményeik szerint sikerrel.

„Gyakorlatilag a szövetség megalakulás óta majdnem minden jelentős eseményen jelen voltunk. Évek óta ott vagyunk a legjobb négyben, többször voltunk másodikok, és egyszer (2021) sikerült elsőnek is lennünk.

A BL-ben is évek óta résztvevők vagyunk, ahol eddig még a negyeddöntőn nem sikerült túljutnunk

– mondta az egyik csapatvezető, Závodszky Ádám. Hozzátette, az egyetlen állandó szponzoruk, a Todor-PET Bau Team Kft. Ez a másik csapatvezető, Adochiti Petru építőipari vállalkozása.

PR cikk kép
A Todor mindig jó erőkből áll.
Fotó: Ladóczki Balázs / Origo

„Bizakodók vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy végre sikerült egy stabil és ütőképes keretet összeraknunk. Ennek ellenére nem lesz egyszerű, ugyanis jelenleg nagyon kiegyenlített a mezőny, és gyakorlatilag bárki képes lehet megnyerni, vagy éppen elveszíteni a tornát” – zárta a szavait  Závodszky.

Futottak Még – a sötét ló meglepetést okozhat

A csapat a 2000-es évek közepén alakult, de komolyan 2010-től, a Kaminokupa keretében méretették meg magukat, és azóta is stabil, erős csapatnak számítanak. A játékosok nagy része amatőr labdarúgó, vagy hobbiként tekint a sportra.

Így inkább egy jó baráti társaságról van szó, akiknek a labdarúgás a kedvenc időtöltése. A tavalyi Hungarian Open-döntőn elért második hely eddig a legnagyobb sikerük.

„A csapatunkat főleg a csapatvezetőnk, Szlebi szponzorálja, illetve megemlíteném még a Budafok Autómosót is, amelynek szintén köszönjük a segítséget” – mondta  Szlebárszky Péter, aki a közelgő MK-döntőről is beszélt.

PR cikk kép
A Futottak Még nagy meglepetést okozhat.
Fotó: Ladóczki Balázs / Origo

„Miután megtekintettem a sorsolást, picit megkönnyebbültem, hogy a kevésbé erős csoportba kerültünk. A viccet félretéve, nagyon erős a mezőny, a minifoci elitje, krémje vonul fel. Kimondottan örülök, hogy mi is a részese lehetünk ennek. Szeretnénk a döntőig eljutni, ami iszonyatosan nehéz lesz, kőkemény munkát, akaratot és koncentrációt fog igényelni. Úgyhogy senki nem számíthat arra, hogy feltartott kézzel fogunk érkezni.”

07. 16. vasárnap: Döntő, Csepel

A finálé résztvevői:

  • SZPCDSE-ECECE
  • H-Terasz
  • Szilasi és Barátai
  • Lázár Lovaspark
  • Todor Pet Bau Team Kft.
  • Futottak Még
  • Airnergy
  • H.O.P.E.

A csoportbeosztások:

A csoport:

  • H-Terasz
  • Lázár Lovaspark
  • Szilasi és Barátai
  • SZPCDSE-ECECE

B csoport:

  • H.O.P.E.
  • Futottak Még
  • Todor Pet Bau Team KFT
  • Airnergy FC

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőre (Csepel Hungary Club 94 SE pálya, 1213, Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes!

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

PR cikk kép
 

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.