BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Inkább a Bundesliga, mint a Premier League – ennyibe kerül, ha élőben nézné meg a topbajnokságokban játszó magyar focistákat

A meghatározó európai ligákban szereplő magyar válogatott labdarúgók közül Szoboszlai Dominik van a legmesszebb, a Budapest–Liverpool távolság legalább 2100 kilométer, oda gyakorlatilag a repülőn kívül mással nem érdemes menni. A Kerkez Milosék elleni PL-mérkőzésre korábban akár 279 ezer forintból is kilátogathattunk volna az Anfield Roadra, de a nagy érdeklődés miatt most már 449 ezer forintot kell fizetnünk érte. A legkézenfekvőbb megoldás tehát továbbra is a német Bundesliga, ahol tőlünk öten légióskodnak, bár Hoffenheimbe így is viszontagságos módon és elég drágán lehet eljutni.

Habár Olaszországban újabb fejleményekről számoltak be a német SC Freiburg csapatában szereplő Sallai Roland ügyét illetően, jelenleg továbbra is nyolc olyan magyar válogatott labdarúgóról tudni, aki Európa öt topbajnoksága egyikében kezdi meg az új klubidényt. Közülük a legmagasabban jegyzett angol Premier League-ben (PL) három honfitársunkért szoríthatunk mostantól: Bolla Bendegúznak (Wolverhampton Wanderers), Kerkez Milosnak (AFC Bournemouth) és Szoboszlai Dominiknak (Liverpool FC). A szintén a kontinens élvonalába tartozó német Bundesligában még ennél is többen rúgják a bőrt nemzeti együttesünkből: Gulácsi Péter és Orbán Willi az RB Leipzigben, Schäfer András az 1. FC Union Berlinben, Szalai Attila a TSG 1899 Hoffenheim gárdájában, a már említett Sallai pedig Freiburgban. Marco Rossi szövetségi kapitánnyal ellentétben a hazai futballszurkolóknak nincs könnyű dolguk, ha bármelyikőjüket élőben szeretnék látni – mutatjuk, miért!

Football: Friendly - Karslruhe v Liverpool
Mintegy félmillió forintot kell leszurkolnia annak, aki Szoboszlai Dominik debütálását szeretné látni az Anfield Roadon.
Fotó: Daniel Roland / AFP

Szoboszlai Dominik: 449 ezer forintból 4200 kilométer

A topligákban focizó játékosaink közül Szoboszlai Dominik van a legmesszebb, a Budapest–Liverpool távolság ugyanis 2100 kilométer, oda gyakorlatilag a repülőn kívül mással nem érdemes menni.

Az idő és kényelem szempontjából viszont nem mindegy, hogyan, mennyiért utazunk kedvenceink mérkőzésére, ezért sokan verődnek inkább kisebb-nagyobb társaságokba, vagy rábízzák magukat kifejezetten futballkirándulások szervezésével foglalkozó vállalkozásokra. A pozsonyi székhelyű Focitournál például kifejezetten örültek, hogy a magyar válogatott 22 éves csapatkapitánya Newcastle helyett végül egy másik észak-angliai klubban kötött ki. Bajcsi Bence értékesítő a Világgazdaságnak korábban elmondta, a ’Pool Bournemouth elleni hazai bajnokijára 72 ezer forinttól kezdődtek a belépők, míg a csomag ugyanerre a találkozóra 279 ezertől indult, vagyis ha gyorsak voltunk, 300 ezer forintból valószínűleg Szoboszlait és Kerkezt is egyszerre láthatjuk majd a pályán augusztus 19-én. 

Csakhogy azóta érthető okokból nálunk is megnőtt az érdeklődés eme csapatok iránt, így 

aki most döntene úgy, hogy labdarúgóink első egymás elleni PL-csatáját az Anfield Roadon követné a Focitour jóvoltából, annak legalább 449 ezer forintot kell kicsengetnie érte.

Mit kap ezért cserébe? 

  • Retúrrepülőjegyet check-innel, ülőhellyel, megfelelő csatlakozással, 
  • két éjszakára szóló szállást 3 csillagos szállodában, 
  • alapkategóriás belépőjegyet a meccsre, 
  • ügyfélszolgálatot, 
  • utazási tájékoztatót, 
  • garanciát, valamint
  • csoportkísérőt.
 


A több mint 1200 utazási cég ajánlatainak és az olcsó repülőjegyek összehasonlítására specializálódott Skyscanner egyébként 190 ezer forintért kínálja fel az augusztus 19-i indulást, amellyel még időben odaérhetnék Szoboszlaiék találkozójára, és másnap, 20-án pedig jöhetnénk is haza, ám ebben az összegben a szállás és belépő nyilvánvalóan nincs benne, vagyis ár-érték arányban még mindig a példaként kiragadott Focitouros megoldás a legkézenfekvőbb. 

Arra egyelőre nincs garancia, hogy Bolla Bendegúz a kezdő sípszótól a Wolves mezét viseli majd a Manchester United elleni bajnokin augusztus 14-én, de 259 ezer forintért a liverpoolihoz hasonló konstrukcióban az Old Traffordra is ellátogathatunk. Wolverhamptonhoz amúgy Birminghamben található a legközelebbi reptér, ahová összesen nyolc (!) óra utazás után már 99 ezer forintért is eljuthatunk a Skyscanner szerint, de meccsjegyünk és szállásunk ettől még itt sem lesz.

Gulácsi Péter és Orbán Willi: akár autóval is

A németországi Lipcse (Leipzig) oda-vissza 1600 kilométer, vagyis az, aki a Gulácsi–Orbán-párost a helyszínen kívánja megtekinteni, akár autóval is bevállalhatja az alaphangon 16-20 órás retúrutat, ráadásul a tikettek is viszonylag olcsók: egy Bundesliga- vagy kupaösszecsapást már 20 ezer forintból is megúszhatunk, de ugyanitt Bajnokok Ligája-mérkőzést is láthatunk. 

Az ottani távolságokat jól szemlélteti, hogy Sallai Rolandért két irányban már minimum 2400-2500 kilométert kell utaznunk, ráadásul Freiburg im Breisgauhoz a legközelebbi reptér nem is a németeknél, hanem tulajdonképpen a svájci Bázelben van (Basel-Mulhouse-Freiburg Airport). Az is biztos, hogy arrafelé a repjegyek sokkal pénztárcabarátabbak, bár a Ferihegy–Lipcse–Ferihegy útvonal azért ez esetben is 60 ezer forintot kóstál az Austrian Airlinesnál, sőt, a Szalai Attilát foglalkoztató Hoffenheimhez legközelebb eső repülőtérre is csak elég viszontagságos módon és borsos áron érkezhetünk meg. 

A magyar főváros és Mannheim közötti járatra a legkedvezőbb ajánlat az elmúlt 4 napban egy 255 472 forintos volt a Skyscanner adatbázisában.

Ezzel ellentétben Berlin könnyen és olcsón elérhető, bár a sérülését követő júniusi műtétjéből lábadozó Schäfer Andrást még egy ideig nélkülöznie kell a BL-részvevő Unionnak, valamint a csapat otthonául szolgáló, 22 012 férőhelyes Stadion An der Alten Försterei sem a szabad helyeiről híres, miután rendre kizárólag bérletesekkel telik meg. 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.