Habár nem kezdett rosszul, mégis viszonylag hamar, már a 10. percben hátrányba került a magyar labdarúgó-válogatott Szerbiában: Dusan Tadic indítását a mezőny legdrágább játékosa, a 70 millió euróra (27,13 milliárd forint) becsült Dusan Vlahovic nem a hálóba, hanem Szalai Attilához passzolta, aki ezen annyira meglepődött, hogy a saját kapunkba rúgta a labdát. Az öngól ugyan megzavarta Marco Rossi együttesét, de a folytatásban így is többet birtokolta a játékszert a szerbeknél, ez pedig meghozta az eredményt: két perc leforgása alatt előbb Varga Barnabás, majd Orbán Willi is betalált, így a szünetben 2-1-re vezettünk.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A világranglistán 25. Szerbia kerete 93,11 milliárd forinttal értékesebb, mint a magyar, a legtöbb labdarúgója európai topligákban játszik, ketten, Aleksandar Mitrovic és Sergej Milinkovic-Savic pedig Cristiano Ronaldo és Neymar Jr. társaságában a dúsgazdag Szaúd-Arábiában fociznak, ezért nem volt meglepetés, hogy szinte végig uralta a második félidőt. Magyarország azonban jól állta a sarat, az állás pedig már nem változott.
Győzelmével a magyar válogatott megerősítette vezető pozícióját a G csoportban, és miután Montenegró nem tudta legyőzni Litvániát, nagy lépést tett az Eb-kvalifikáció felé.
Érdekesség, hogy a belgrádi Eb-selejtezőre csak a gyerekeket és felnőtt kísérőiket engedhették be (körülbelül 8000-en lehettek), az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága ugyanis így büntette meg a szerbeket a szurkolóik montenegrói viselkedése miatt.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Ha a mieink kijutnak a 2024-es Európa-bajnokságra, a következő pénzdíjakra számíthatnak:
- 800 ezer dollárra (289,34 millió forint) egy csoportkörös döntetlen,
- 1,6 millió dollárra (578,69 millió forint) egy csoportkörös győzelem,
- 2,1 millió dollárra (759,53 millió forint) a csoportkörből való továbbjutás,
- 3,4 millió dollárra (1,22 milliárd forint) a negyeddöntőbe jutás,
- 5,3 millió dollárra (1,92 milliárd forint) az elődöntőbe jutás,
- 7,5 millió dollárra (2,71 milliárd forint) a döntőbe jutás és
- 10,7 millió dollárra (3,87 milliárd forint) a végső győzelem esetén.