BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Úszó-eb: Szinte minden magyar továbbjutott az előfutamokon

Az előfutamokon remekeltek a magyar versenyzők a romániai versenyen.

Szinte minden magyar versenyző továbbjutott a csütörtöki előfutamok során az Otopeniben zajló rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon. A délelőtti program első versenyén, a női száz méter gyorson rögtön három magyar volt érdekelt – a szabályok szerint csak kettő juthatott tovább. Pádár Nikolett és Ugrai Panna egy futamban kapott helyet, egyetlen század választotta el őket egymástól, az utóbbi 53,90 másodperccel a 13., honfitársa pedig a 14. helyen került az elődöntőbe. Az uszonyos úszóként 17-szeres világbajnok Senánszky Petra 54,23-dal a 22. helyen fejezte be a számot.

Ugrai elmondta, hogy délelőtt korábban sosem úszott 53-as időt, ezért nagyon örül az eredménynek,

de reggel még nem volt elég éber, ezért reméli, hogy a középdöntőben tovább tud javulni.

Pádár arról számolt be, hogy amit lehetett, azt gyakorlatilag elrontotta a futamában, a rajtot, a fordulókat és a levegővételt is, éppen ezért az idővel egyáltalán nem lehet elégedetlen. Hozzátette, az elődöntőben már nem követheti el ezeket a hibákat, és mindenképpen egyéni csúcs (53,51) kell ahhoz, hogy bekerüljön a fináléba.

SENÁNSZKY Petra
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Mivel a férfi 200 méter vegyesen többen is visszaléptek a három előfutamból, Holló Balázs továbbjutása borítékolható volt a nevezési idők alapján. A magyar versenyző végül 1:57,55-tel a 11. helyen ment tovább. Persze, szüksége is volt a tartalékolásra, mivel fél órával később már 200 méter pillangón volt jelenése.

A futamot értékelve elmondta, hogy a taktikáját is át kellett alakítania, mivel nem lesz sok ideje a pihenésre, azonban azt az időt és helyezést tudta hozni, amit előzetesen kitűzött maga elé.

Jászó Ádám férfi 100 méter háton indult, és egyéni csúcsától (51,60) nem sokkal elmaradva, 51,74-dal, a 15. idővel jutott tovább. Kovács Benedek koronavírus-fertőzése miatt nem tudott elutazni a romániai kontinensviadalra. Jászó egyébként felnőtt világversenyen pályafutása során először ugorhat medencébe egyéni középdöntőben. A futam után elmondta, hogy a reggeli úszás nagyon rosszul esett neki, de az idejével elégedett.

A nők hátsprintszámában, 50 méteren Komoróczy Lora Fanni és Szabó-Feltóthy Eszter volt érdekelt, az előbbi 27,02 másodperccel a nyolcadik helyen lépett tovább, az utóbbi viszont 28,68-dal a 26.-ként végzett. Komoróczy szerint őt is megtréfálta a fal, aminek nincs alja, ezért a fordulónál kicsit megkarcolta a lábát, amire délután is figyelnie kell. Akkor ugyanis sokkal jobb idővel szeretne bekerülni a döntőbe.

Férfi 200 méter pillangón szinte tét nélkül úszhatott mindkét magyar, Márton Richárd és Holló Balázs is, ugyanis csak 19-en neveztek. 

Márton végül összesítésben a második (1:54,95), Holló pedig a 11. (1:56,75) idővel ment tovább.

Márton, aki a múlt hét végén még az Egyesült Államokban versenyzett, elárulta, hogy az alvással már nincs gondja, csak napközben fáradtabb kicsit. A futamról szólva pedig kifejtette, hogy erősebb tempóra számított, ezért a hajrát megnyomta, hogy gyakoroljon a folytatásra.

A csütörtök délelőtti program a nők 1500 méteres gyorsúszásával zárul, három magyar, Késely Ajna, Flück Nóra és Nagy Napsugár lesz érintett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.