BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Honvéd tulajdonosa elismerte: eladhatják a klubot

Bozó Zoltánék öt év után túladatnak a Honvédon. A társtulajdonos elismerte, hogy már hónapok óta tárgyalnak a csapat eladásáról. Arról nem beszélhetett, hogy kivel tárgyalnak, de azt elárulta, hogy több érdeklődő is van a klub körül.

A Honvéd társtulajdonosa, Bozó Zoltán a Sportálnak adott interjújában elmondta: zajlanak a tárgyalások a klub tulajdonosváltásáról.

bozó
Bozó Zoltán, a Honvéd társtulajdonosa a klub eladásáról beszélt / Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

Bozó Zoltán kijelentette, hogy az üzleti tárgyalást természetesen titoktartási kötelezettség védi. Ezzel együtt elismerte a lapnak, hogy 

hónapok óta zajlanak a tárgyalások, amelyeknek a végén új tulajdonosa lehet a Honvédnak.

A csapat elmúlt éveiről Bozó Zoltán elmondta, hogy a klub vezetősége is látta a nehézségeket, illetve hogy a szurkolókkal együtt azt szeretnék, hogy a Honvéd visszatérjen az NB I. felsőházába. Ezzel együtt azt is kiemelte, hogy az elmúlt évek gazdaságilag nehéz időszakot jelentettek a koronavírus-járvánnyal, majd az orosz–ukrán háborúval, amit az energiaválság követett. A társtulajdonos szerint ez alatt az idő alatt nem tudtak szponzorokat szerezni, ezek nélkül nagyon nehéz harcolni a magyar labdarúgásban.

230204_0001_FI
Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

Bozó Zoltán szerint a gazdasági helyzet az idei évben került olyan állapotba, hogy eredményesen lehessen szponzort találni a Honvéd mögé.

A Honvédnál gazdaságilag minden rendben van

Arra a kérdésre, hogy a Honvéd leendő új tulajdonosa milyen állapotú csapatot vesz majd át, Bozó Zoltán azt mondta, hogy a klub gazdaságilag rendben van.

240317_0028_FI
Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

A fizetések csúszásáról elmondta, hogy nem fizetésképtelenségről van szó. Szerinte a jog keretein belül kénytelenek voltak felülvizsgálni olyan ígéreteket, amelyeket a csapat öt évvel ezelőtti megvásárlásakor jóhiszeműen tettek. Ez azt jelenti, hogy a Honvédnál vannak olyan játékosok és stábtagok, akik az elvárhatónál rosszabbul teljesítenek, így fel kell tennie a vezetőségnek a kérdést: jár-e nekik az, amit anno megígértünk?

Akikről itt szó van, olyan stábtagok, játékosok, akik messze az elvárások alatt teljesítettek, szégyent hoztak a Honvédra és lelkes szurkolóinkra

– mondta Bozó Zoltán. Hozzátette, hogy a kérdéses kollégákkal amennyire csak lehetett, újratárgyalták a szerződéseket.

A Honvéd a licencet most is megkapja

– jelentette ki a társtulajdonos.

Nem csak egy érdeklődője van a Honvédnak

Bozó Zoltán arról is beszélt, hogy nem csak egy potenciális érdeklődővel tárgyalnak a Honvédról. Arról, hogy meddig tarthatnak a tárgyalások, nem tudott mit mondani. Szerinte ez a folyamat lehet akár két hónap vagy akár két év is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.