BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elnököt választott a Magyar Olimpiai Bizottság

További négy évre Gyulay Zsoltot választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökévé a szervezet szombati tisztújító ülésén. A két alelnök ismét Deutsch Tamás és Wladár Sándor lett.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati tisztújító közgyűlésén további négy évre Gyulay Zsoltot választották meg a szervezet elnökévé. A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető egyedüli jelöltként 92 igen és egy nem szavazatot kapott.

A következő olimpiára is Gyulay Zsolt vezetheti ki a magyar sportolókat / Fotó: Daniel Cole

Gyulay Zsolt elnöki beszámolójában hangsúlyozta: a párizsi olimpia szakmai értékelése a következő közgyűlés feladata lesz. Hozzátette, a megnyert 19 érem, valamint a nemzetek rangsorában elért 14. hely azt bizonyítja, hogy Magyarország továbbra is ott van a világ élmezőnyében.

A két alelnök 79 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett újra Deutsch Tamás, valamint 83 igen, 3 nem vokssal és 2 tartózkodás mellett ismét Wladár Sándor lett. 

Ők is ellenjelölt nélkül indultak; mindkét esetben három szavazat érvénytelen volt.

A közgyűlés a további hét elnökségi tag megválasztásával folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.