BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Real Madrid CF v FC Barcelona - La Liga EA Sports

Főként a spanyol fociszövetség jár jól a Szaúd-Arábiába költöztetett szuperkupával, a csapatoknak inkább nyűg az egész

Igazán csak a Spanyol Labdarúgó-szövetségnek éri meg az, hogy immáron zsinórban negyedik éve Szaúd-Arábiában tartják a spanyol szuperkupa négyes döntőjét. A házigazdai jogokért a szaúdiak körülbelül 40 millió eurót fizetnek, ennek az összegnek a fele a hispán szövetség kasszájában landol, és csak a másik felét osztják szét a tornán szereplő csapatok közt. Az elosztás mértéke ráadásul meglehetősen aránytalan: a Real és a Barca az előző évekhez hasonlóan jóval nagyobb szeletet kap a tortából, a többieknek viszont jóformán csak morzsák jutnak, ami érthető módon nem tetszik ezeknek a kluboknak.

A hét közepétől zajlanak a spanyol labdarúgó-szuperkupa küzdelmei a szaúd-arábiai Dzsiddában. A sorozat négyes döntőjét idén zsinórban negyedik, összesen pedig ötödik alkalommal tartják a közel-keleti országban: a szerdai első elődöntőben az FC Barcelona 2-0-ra verte az Athletic Bilbaót, míg a Real Madrid csütörtökön 3-0-ra győzte le a Mallorcát, így a hispán labdarúgás két gigásza csatázik majd a trófeáért a vasárnap esti fináléban.

spanyol szuperkupa, barcelona, real madrid
Pedri (hátul), a Barcelona játékosa próbálja szerelni a Real Madrid futballistáját, Bellighamet a két csapat tavaly novemberi bajnokiján. A spanyol szuperkupa vasárnapi döntőjében is a két sztárgárda csap majd össze / Fotó: NurPhoto via AFP

A futballvilág eseményeit felületesen követők persze joggal tehetnék föl a kérdést, miért is játsszák a spanyol szuperkupa meccseit Szaúd-Arábiában; a válasz természetesen a pénz. A szaúdi vezetés egy jókora összeget, szám szerint nagyjából 40 millió eurót fizet a Spanyol Labdarúgó-szövetségnek a házigazdai jogokért. Ebből a bevételből a részt vevő csapatok is részesülnek, ám az elosztás mértéke igencsak egyenlőtlen: az összeg felét a szövetség teszi zsebre, a két sztárgárda, a Barcelona és a Real Madrid pedig jóval többet kap, mint a másik két elődöntős.

Az Inside World Football cikke szerint a Real és a Barcelona 5-6 millió euróval gazdagodik a puszta részvételért, a döntő győztese további 2 millió eurót vihet haza, míg az ezüstérmes 1 millió eurós bónusszal vigasztalódhat.

A két elődöntő vesztesének 800 000 euró bónusz jár az alapdíjon felül, emellett a Mallorca és a Bilbao is kap a Barcától és a Realtól 200-200 ezer eurót az utazási és egyéb költségek fedezésére, így a baszkok összesen 3, a szigetlakók pedig 2 millió euró körüli összeghez jutnak.

Az elődöntőket megelőzően Jon Uriarte, az Athletic Bilbao elnöke elmondta, reméli, hogy a jövőben sikerül egy igazságosabb elosztási rendszert kidolgozni.

A szuperkupa tavalyi kiírása után a győztes Real Madrid 7,5 millió eurót kaszált, a második Barcelona kasszája 5,3 millió euróval bővült, a vesztes elődöntősök közül az Atlético Madrid 3 millió euro pluszbevételre tett szert, az Osasunának viszont csak egymillió jutott.

Az arányok évek óta hasonlóak, korábban a Real Betis, a Valencia és a már említett Osasuna is kritizálta az igazságosnak nem nevezhető szisztémát, ami egyértelműen a Barcelonának és a Real Madridnak kedvez. Ez valahol érthető, hiszen az emberek nagy része elsősorban a két sztárcsapat miatt ül le megnézni a meccseket és a szponzorokat is inkább ők érdeklik, ám mégis visszás, hogy eredménytől függetlenül a puszta jelenlétükkel többet keresnek, mintha valamelyik kisebb nevű csapat megnyeri a trófeát.

Emellett a szurkolók is erősen kritizálják a szövetséget, amiért jó pénz ellenében idegenbe vitte a szuperkupa mérkőzéseit, hiszen a spanyol fanatikusok közül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy Dzsiddába is elkísérjék a kedvenceiket, a drukkerek hiánya pedig rányomja a bélyegét az összecsapások hangulatára is. Mindent összevetve a csapatoknak sem túl nagy üzlet a szezon közepébe beékelődő körülbelül egyhetes kiruccanás, a kisebb kluboknál 2-3 millió euró pluszbevétel bár nem jön rosszul, nem is számít óriási összegnek, a Realnak és a Barcelonának pedig 6-7 millió euró szinte aprópénz, még akkor is, ha főleg a Barca esetében a folyamatos anyagi problémák miatt mostanában tényleg minden fillér segítséget jelenthet.

Annyi mindenesetre biztos, hogy a spanyol szuperkupának 2029-ig még Szaúd-Arábia ad otthont, a szövetségnek viszont inkább előbb mint utóbb, de mindenképpen ki kellene dolgoznia egy igazságosabb rendszert a bevételek szétosztására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.