A PLAnt projekt keretében kávézaccot és természetes eredetű, megújuló forrásból származó műanyagokat (PLA típusú polimereket – innen a név) tartalmazó anyagot fejlesztett két fiatal. Mi több, ebből saját tervezésű lakberendezési termékeket és ékszereket állítanak elő 3D-s nyomtatással. Közben – kávézacc mellett – egyéb, elsősorban háztartásban keletkező növényi hulladékot tartalmazó újraanyagok létrehozásával is kísérleteznek.

Fotó: AFP

A kezdet

A két alapító, Tamási Kinga és Borsodi Eszter közös kávézásai alkalmával figyelt fel arra, hogy milyen sok kávézacc végzi hulladékként egy-egy nagyobb vendéglátói láncban. Mindketten polimerekre specializálódott anyagmérnökök, így első körben a kávéhulladék műanyagipari újrahasznosítását kezdték el vizsgálni. A kétfős csapatban Tamási Kinga felel az anyagtechnológiáért, feladata az anyagfejlesztés és -beszerzés. Borsodi Eszter pedig a terméktervezést és a 3D-s nyomtatást végzi.

A lányok két éve, az egyetemen találkoztak. Ekkor Tamási Kinga még PhD-hallgató, Borsodi Eszter pedig hallgató volt – innentől kezdtek el együtt kutatni. Több közös publikációjuk is megjelent már a másodlagos nyersanyagok műanyagipari felhasználásával kapcsolatban. A 2020-as Start ME Up! ötletversenyen ők is a tagjai voltak az első helyezett csapatnak (a másik két tag Nagy Stella és Balogh Bence volt). A témájuk akkor is a műanyagok újrahasznosításához kapcsolódott.

Díjak

A két mérnök PLAnt csapatnéven kávézaccot tartalmazó saját fejlesztésű anyagával bekerült a 2020-as Startup Plastic Surgery Accelerator Programba is.

A mentoráció és a projekt workshopjai sokat segítettek nekik abban, hogy kitalálják, egészen pontosan milyen végterméket és milyen technológiával készítsenek a matériából. Ötletüket végül az Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon megrendezett pitchversenyen prezentálták, s el is nyerték a vetélkedő egyik különdíját. Az expón való megjelenést követően a médiában számos helyen találkozhattunk velük. Ugyanakkor még igen fiatal a vállalkozás, a prototípusok kimunkálásánál tartanak, így nincs még bevétele, nyeresége a kis csapatnak.

Lelkesedéssel, agilitással azonban bőven el vannak látva a lányok, így már kezdetben szerettek volna olyan tárgyakat előállítani, amelyeknek az egyedi dizájn mellett van valamilyen funkciójuk is – nem az egymilliomodik 3D-nyomtatott dísztárgyat keresték.

De azért olyasmiben gondolkodtak, ami mégiscsak kapcsolódik a dizájnhoz. Kapóra jön, hogy az elmúlt évben a vírushelyzet miatt rengeteg időt töltöttek az emberek otthon, és sokan elkezdték szépítgetni az ingatlanukat, így megnőtt a lakberendezési termékek iránti kereslet. Ezért döntöttek a lámpák mellett. Már elkészült egy egymáshoz illő asztali és egy függő kivitelű darab prototípusa. Ötletüket továbbgondolva ékszerek prototípusait is létrehozták már. A dizájn kialakításánál a modern geometriai formák természetes anyagokkal történő ötvözése volt az alapkoncepció.

Nem meglepő módon első körben az egyedi lakberendezési tárgyak és ékszerek piacára szeretnének betörni. A korábbi médiamegjelenések után rengeteg kedvező visszajelzést kaptak, sokan érdeklődtek, hogy lehet-e már rendelni tőlük. Ezért úgy látják, hazánkban is lenne igény a termékeikre, de nagy potenciált látnak Nyugat- és Észak-Európában is, ahol már létezik az a környezettudatos réteg, amely potenciális vásárló lehet. Továbbá

a szigorodó EU-s szabályozások miatt a környezetbarát anyagok egyre inkább előtérbe kerülnek, ami szintén támogatja az európai terjeszkedést.

Mivel küldetésüknek érzik a körforgásos gazdaság helyi megvalósítását, ezért az európai határokon túli terjeszkedés gondolatával még nem foglalkoztak.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!