BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

Kereskedelem

A kereskedelem olyan gazdasági tevékenység, amely jövedelemszerzés céljából összeköti a termelést és a fogyasztást, a megtermelt javak a termelés és a fogyasztás közötti közvetítése. Két fő csoportja: a belkereskedelmen belül a kis- és nagykereskedelem. Jogi alapja: a tuladonjog. Gazdasági alapja: a munkafelosztás. A külkereskedelem pedig az országok közötti nemzetközi kereskedelmet jelenti. A kereskedelem fajtái: árukereskedelem (ezen belül állatkereskedelem), ingatlankereskedelem, értékpapír-kereskedelem, érem- és nemesfémkereskedelem. Feladata, hogy áthidalva a földrajzi és időbeli különbségeket, kielégítse a fogyasztói igényeket. 

Cikkek a témában

2015
Június 9.
kedd 5:00
vasárnap

Vasárnapi zárva tartás: a szünidei sokk tehet be a Balatonnak

Nem volt kereskedelmi káosz vasárnap az első igazi nyári hétvégén a Balatonon – erről számoltak be legalábbis lapunknak a tó környéki boltosok, érdekvédelmi szervezetek. Továbbra is kérdés azonban, mi történik majd, ha megkezdődik a szünidő, a kis alapterületű boltok kapacitását ugyanis nem a vasárnap megnövekvő forgalomhoz méretezték. Gondja akadhat a strand- és sportcikkeket árusító üzleteknek is. Somogyban továbbra is bíznak abban, hogy a szabályozás változni fog.
Hőnyi Gyula – Willin-Tóth Kornélia

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.