BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem áll le a DIGI és az Invitel fúziója

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. kijelentése szerint tovább folytatódik összefonódásuk az Invitellel.

A magyarországi műsorterjesztési piac vezető szolgáltatója, a DIGI Csoport reagált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 14-i döntéseire, az azokról kiadott közleményre, illetve az azzal kapcsolatban megjelent sajtóhírekre.

Az új eljárás nem befolyásolja a fúziót

A GVH egy idén májusban közzétett határozatban hagyta jóvá, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megvásárolja az Invitel Távközlési Zrt. részvényeinek közvetlen irányítást biztosító többségét. Ezt követően, már júniusban elkezdődött a két cég szervezeti és informatikai integrációja, távközlési szolgáltatásaik összehangolása, valamint az Invitel távközlési hálózatainak a DIGI hálózatokkal összhangban történő technológiai fejlesztése – írja a cég közleményében.

A GVH ezután november 14-i határozatával visszavonta májusi döntését és új eljárást indított az összefonódás versenyhatásainak vizsgálatára. Ez a vizsgálat azonban nem érinti az Invitel működését, kizárólag azokra a településekre korlátozódik, ahol az i-TV Digitális Távközlési Zrt. (a DIGI Kft. egyik hazai leányvállalata) és az Invitel szolgáltatási területei átfedik egymást.

Fotó: Kallus György

A GVH új eljárása nem befolyásolja a DIGI-Invitel fúzió végrehajtását, mivel a versenyhivatal a korábbi jóváhagyást visszavonó döntésével egyidejűleg engedélyezte a DIGI részére, hogy az Invitel feletti tulajdonosi jogait az új eljárás lezárásáig bizonyos, az eredeti jóváhagyó döntésből átvett korlátozások mellett továbbra is gyakorolja. Így a DIGI és az Invitel ügyfelei változatlanul folyamatos és minőségi kiszolgálásban részesülnek.

A DIGI nem ért egyet a hivatal mostani döntésével

Az i-TV Zrt. a DIGI csoport üzleti tevékenységeinek kis hányadát képviselő, jellemzően alacsony lélekszámú vidéki településeken működő, kizárólag kábeltelevíziós szolgáltatásokat helyi hálózatüzemeltetőkkel együttműködésben nyújtó vállalat. A hivatal az alapeljárásban hozott határozatának visszavonását azzal indokolta, hogy a DIGI az eredeti eljárás során elmulasztott proaktív észrevételeket tenni bizonyos – az i-TV által nyújtott távközlési szolgáltatások által lefedett területekre vonatkozó – hiányos adatokkal kapcsolatban, amelyekre támaszkodva a GVH az eredeti, összefonódást jóváhagyó döntését meghozta.

A DIGI közleményében kijelentette:

nem ért egyet a hivatal döntésével, mivel hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen jártak el az alapeljárás során. A GVH részére több körben szolgáltattak adatokat (köztük az i-TV tevékenységére vonatkozó adatokat is), és kollégáik, szakértőik is rendelkezésre álltak.

A GVH által az i-TV és az Invitel szolgáltatások átfedő területei vonatkozásában előírt kötelezettségekhez felhasznált hiányos adatok nem társaságunk adatszolgáltatásából származtak, hanem a GVH saját adatgyűjtéséből, amelyet az igen terjedelmes, 10 hónapot átölelő vizsgálat során folytatott – írták, hozzátéve, az új vizsgálati folyamatban is jóhiszeműen és teljeskörűen együttműködnek a GVH-val annak érdekében, hogy az összefonódást ismételten jóváhagyó, új határozat a lehető leghamarabb megszülethessen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.