BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Deutsche Telekom politikai okokból engedhette el a Huaweijel közös fejlesztéseket

Előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Deutsche Telekom német távközlési társaság a Huaweijel az újgenerációs (5G) mobil távközlési hálózat kiépítésével kapcsolatos együttműködésről, de a kínai cég körüli politikai viták miatt felfüggesztette az egyeztetést – jelentették pénteken német hírportálok.

Az értesülések szerint a Deutsche Telekom a Huaweitől vásárolta volna meg az 5G-hálózat bázisállomásaihoz szükséges antennák 70 százalékát egy 533 millió eurós szerződés keretében, amelyről novemberben Párizsban tárgyaltak.

Az üzlet végül kútba esett, legalábbis egyelőre. December elején a frankfurti repülőtérre szerveztek magas szintű találkozót, amelyen a Deutsche Telekom részéről közölték, hogy jegelni kell a terveket, mert be kell várni, hogy a német szövetségi kormány – amely a részvények 32 százalékával a társaság legnagyobb tulajdonosa – rögzítse az 5G-fejlesztésekről, és így a Huawei esetleges részvételéről is szóló szabályokat.

Fotó: AFP PHOTO / HENNING KAISER

A beszámolók szerint az eset rámutat, hogy a szolgáltatók mekkora bizonytalanság és nyomás közepette készítik elő az 5G-hálózatok kiépítését a Huawei körüli viták miatt.

A kínai cég a legnagyobb szereplő a hálózati eszközök piacán, és már a 3G-, illetve 4G-hálózatok kiépítésében is részt vett számos országban.

Azonban bírálói – élükön az amerikai kormány – szerint túlságosan közel áll a pekingi vezetéshez, és termékeinek alkalmazása az újgenerációs hálózatokban lehetőséget teremthet Kínának kémkedésre, vagy akár szabotázsra is.

A német kormány még nem készítette el a részletes szabályokat az 5G-hálózatok kiépítéséről és üzemeltetéséről. Az nem várható, hogy kitiltják a Huaweit, ezt jelzi Angela Merkel kancellár számos nyilatkozata, amely szerint nem lenne helyes eleve kizárni bármely céget a fejlesztésekből, a helyes eljárás pedig az, ha valamennyi lehetséges résztvevővel szemben komoly biztonsági követelményeket támasztanak.

Fotó: MTI/AP/Andy Wong

Az előírások tervezetét a szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) hozza majd nyilvánosságra, és megkezdi az egyeztetéseket a területen tevékenykedő cégekkel és érdekképviseletekkel.

6,5 milliárd euró

A hatóság júniusban zárta le az 5G-hálózatok kiépítéséhez szükséges frekvenciák használati jogának árverését. Jogosultságot a Telekom Deutschland, a Vodafone, a Telefónica Germany és az 1&1 nevű mobilszolgáltatót működtető Drillisch Netz szerzett, együtt összesen 6,549 milliárd eurót (2200 milliárd forint) fizetnek.

A Telefónica Germany a napokban közölte, hogy a Huaweit választotta beszállítónak hálózata kiépítéséhez.

Az árverések nyertesei azzal a feltétellel használhatják a frekvenciákat, hogy legkésőbb 2022 végéig legkevesebb 100 megabites másodpercenkénti (Mbit/s) letöltési sebességet biztosítanak valamennyi tartományban a háztartások 98 százaléka számára, valamint az autópályák, a legfontosabb főutak és vasútszakaszok mentén. További feltétel, hogy legkésőbb 2024 végéig a fennmaradó főutak mentén is legalább 100 Mbit/s letöltési sebességet, az alacsonyabb rendű utak, a fontosabb vízi szállítási útvonalak és valamennyi fennmaradó vasútszakasz mentén pedig legalább 50 Mbit/s letöltési sebességet biztosítsanak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.