BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszköltséget okozott a járvány

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai tavaly több mint ötmilliárd forint többletköltséget okoztak a Vodafone Magyarországnak.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai tavaly több mint ötmilliárd forint többletköltséget okoztak a Vodafone Magyarországnak. Tetemes kiadással járt, hogy megerősítse hálózatának teherbíró képességét az ország távműködésre való átállása miatt, ráadásul a védekezés első fázisában adott kedvezmények is bevételkiesést okoztak – közölte a Világgazdasággal a Vodafone Magyarország.

A társaság lakossági ügyfeleinek 2020-as adatigénye megnőtt. Az év legforgalmasabb időszaka december második hete volt, amikor az egy évvel korábbi időszakinál 63 százalékkal több adat fogyott. Karácsonykor majdnem 1,2 milliárd megabyte-ot mobilneteztek az ügyfelek, vagyis az előző karácsonyi időszak több mint másfélszeresét.

Ezzel szemben 2019-ben a legtöbb adatot november utolsó hetében, a Black Friday idején használtak fel az ügyfelek.

Az sms tovább veszített a népszerűségéből, ami elsősorban a csevegőalkalmazások további terjedésének tudható be. A hanghívások volumene minimálisan csökkent, a hívások hossza viszont folyamatosan nő.

Fotó: Kallus György / VG

A nagyobb adatigény a hálózat kapacitásának bővítését és egyéb hálózatfejlesztést is megkövetelt. E munkákon a távközlési vállalat 2020 márciusától folyamatosan dolgozott, de más fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektetett, folytatódott például a 5G-hálózatának a kiépítése is. Áprilisban további frekvenciákat szerzett 5G-s mobilszolgáltatásai számára az NMHH frekvenciaaukcióján, ezzel folytatódhatott a hálózat további fejlesztése, szigetszerű kiépítése.

A Vodafone egymás után kapcsolta fel a hazai 5G-állomásait, az új generációs mobilhálózat Budapest és Zalaegerszeg mellett már Siófokon, Székesfehérváron és Miskolcon is elérhető.

Emellett a mérnökképzés támogatására a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rendelkezésére bocsátott egy saját maghálózatából elkülönített, 40 megahertzes frekvenciát a 3500 megahertzes sávban, amellyel az intézmény teljes területe felett működtethető az egyetem 5G-hálózata.

Az egyik fő idei stratégiai cél is az 5G-hálózat további fejlesztése újabb megyeszékhelyeken, és privát hálózatok létesítése vállalati ügyfeleknek. Az idén szintén központi szerepe lesz a Vodafone Magyarországnál a digitális oktatás támogatásának. Ennek egyik eszköze a virtuális és tantermi oktatást is lehetővé tevő Digitális Tanterem termékcsomag a hozzá tartozó licencalapú szolgáltatásokkal, amelyek egyre népszerűbbek a hazai oktatásban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.