BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évekig elhúzódó viták végére tett rekordgyorsasággal pontot az Ericsson és a Samsung

A két vállalat lezárt a szabadalmi vitákat.

Az Ericsson és a dél-koreai Samsung elektronikai és távközlési konszern megegyezett minden szabadalmi jogi vita lezárásában és egyúttal több éves együttműködési szerződést kötöttek egymás szabadalmainak kölcsönös használatáról – jelentette be pénteken a honlapján publikált közleményben a svéd Ericsson AB.

A megállapodás értelmében a felek lezártnak tekintenek minden folyamatban lévő vitás jogi eljárást. A megállapodás részleteit az Ericsson nem hozta nyilvánosságra. Bejelentette viszont, hogy

a két cég együtt fog működni a mobil távközlési technológia nyílt szabványainak standardizálásában, a lakossági és vállalati felhasználási célból egyaránt előnyös alkalmazások kifejlesztése érdekében.

Az együttműködési megállapodás kiterjed az 5G mobil hálózati technológiákra is, beleértve a hálózati infrastruktúra fejlesztéseket és a végfelhasználói készülékeket is.

Fotó: Jonathan Nackstrand / AFP

Az idén január elsejétől visszamenőleg érvényes megállapodás forgalomra gyakorolt hatását figyelembe véve az Ericsson 2,0-2,5 milliárd svéd koronás licencdíj-bevételre számít 2021-ben. Az Ericsson évente mintegy 40 milliárd svéd koronát fordít kutatási-fejlesztési kiadásokra, szabadalmi portfóliója pedig több mint 57 ezer tételt tartalmaz.

Bár a Samsunggal lezárult a vita, a holland KPN NV telekommunikációs cég a áprilisban szabadalombitorlási panaszt nyújtott be Ericsson ellen a texasi kerületi bíróságon – írja a Reuters.

Az Ericsson északi riválisa, a finn Nokia, amely szintén jelentős szabadalmi portfólióval rendelkezik az év elején tiszta a vitás kérdéseket a Samsunggal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.