Telekommunikáció

Írország maradhat a tech óriások bázisa

A G7-országok a múlt heti ülésen mérföldkőnek számító megállapodást kötöttek a globális minimumadóról , ami nyomást helyezhet az olyan adóparadicsomnak számító országok kormányaira, mint Írország. A történelmi megállapodás szerint a globális társasági mértéke legalább 15 százalék, de az olyan ír ösztönzők, mint az adókedvezmények, továbbra is népszerűvé tehetik az országot a technológiai nagyvállalatok szemében – írja a Bloomberg.

Eddig bevett gyakorlat volt, hogy az olyan tech óriá­sok, mint az Amazon, a Google és az Apple, régiós központjaikat különböző adóparadicsomokban jegyezték be, ahol a társasági adó mértéke a globális átlaghoz viszonyítva rendkívül alacsonynak számított.

Keményen megsarcolnák a G7-ek a techóriásokat, így reagáltak a cégek

A G7-ek már megállapodtak a globális mértékéről, amely így a nyereség 15 százalékát tenné ki a multinacionális vállalatok esetében.

Ennek az adóoptimalizálási gyakorlatnak vethet véget a G7 múlt heti megállapodása.

Az európai adóparadicsomokban meghúzódó nagy technológiai és egyéb iparágbeli cégek azonban nem valószínű, hogy a történelmi megállapodás miatt áthelyezik majd székhelyeiket, hiszen az Írországhoz hasonló országok még mindig több ösztönzőt és vállalati kedvezményt kínálnak, mint a gazdagabbak

– mondta Robert Palmer, a Tax Justice UK érdekvédelmi csoport ügyvezető igazgatója.

Fotó: Artur Widak / NurPhoto via Getty Images

Bár a G7 által javasolt 15 százalékos adókulcs magasabb, mint a jelenlegi írországi 12,5 százalék, még mindig alacsonyabb, mint a Franciaországban vagy az Egyesült Államokban alkalmazott 20 százalékos vagy annál is magasabb társaságiadó-kulcs.

Ráadásul Írország a vállalatok kutatási és fejlesztési kiadásait kompenzáló ösztönzőket és olyan adókedvezményeket kínál, amelyek lehetővé teszik a multinacionális vállalatoknak, hogy végeredményben alacsonyabb adókulcs alapján fizessenek.

Ha az új jogszabályok nem szabályozzák majd az adóparadicsomok által a nagy technológiai vállalatoknak nyújtott egyéb kedvezményeket, akkor a továbbiakban is megmaradhat az előnyük. Palmer hozzátette, a döntés hatására néhány vállalat elköltöztetheti székhelyét, ám a döntést mégis pozitív lépésként értékeli, amely véget vethet a társaságiadó-kulcsok folyamatos versengésének.

A Google a nemzetközi adószabályok korszerűsítésére irányuló erőfeszítések mellé állt. Az Amazon szóvivője szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vezetett folyamat „segíteni fogja a nemzetközi adórendszer stabilitásának megteremtését”, és a G7-ek megállapodását is üdvözlendő lépésnek értékelte az e cél elérésére irányuló erőfeszítésekben. Nick Clegg, a Facebook globális ügyekért felelős alelnöke hasonlóan pozitív véleményt fogalmazott meg a Twitteren. Az Apple képviselője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy az új szabályok milyen hatással lennének az írországi bázisukra.

társaságiadó Apple adóparadicsom Google Írország G7 OECD Amazon techóriások
Ezek is érdekelhetik
Kapcsolódó cikkek