Turizmus

A magyarok menthetik meg a hazai turizmust

Hozzávetőleg ugyanúgy tarolta le áprilisban a koronavírus a nemzetközi turizmust egész Európában, azonban a kilábalás üteme nagyon eltérő lehet. A korábbi években itthon a hazai és a külföldi vendégek aránya hozzávetőlegesen 50-50 százalék volt, 2020-ban pusztán a hazai vendégekre alapozhat a piac, ami kevésbé a fővárosnak, mint inkább a vidéki turizmusnak kedvezhet. 2021-től újra növekszik a külföldi látogatószám: az előrejelzés szerint Budapest két-három év múlva annyi külföldi turistát fogadhat, mint 2019-ben, míg a normalizálódás a nagyobb és érettebb nyugat-európai piacokon akár 4-5 évig is eltarthat. – derült ki a CBRE Magyarország szállodaipari elemzéséből.

A 2020-as év turisztikai szempontból erősen indult, hiszen 2019 ugyanezen időszakához képest hazánkban az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) januárban 28 százalékkal, februárban 23 százalékkal volt magasabb. A szobák napi átlagára is 1,6 százalékkal növekedett Budapesten az év első 4 hónapjában tavalyhoz képest: 75,80 euróról 77,04 euróra. Magyarország év elején tapasztalt növekedése a CEE országokhoz képest is a legmagasabb volt és a márciusi bezárás is enyhébben érintette, hiszen ekkor még csak 67 százalékra esett vissza a forgalom RevPAR, azonban az áprilisi korlátozások közel ugyanolyan mértékben sújtottak mindenkit a régióban. A kijárási tilalom hónapja az egy kiadható szobára jutó árbevételben (RevPAR) 95 százalékos visszaesést mutatott Budapesten.

A régióban Prágát és Szentpétervárt érintette a legsúlyosabban, ott 2019-hez képest 97 százalékos volt a visszaesés.

Idén belföldön nyaralunk

Magyarországon a külföldi vendégforgalom évek óta folyamatosan bővült, a külföldiek generálták a vendégforgalom mintegy felét a kereskedelmi szálláshelyeken, az utazásokhoz kapcsolódó kiadásaik összege pedig 2019-ben elérte a 2,3 ezer milliárd forintot.

Fotó: Földi D. Attila

Ez a bevétel idén jelentősen visszazuhan majd.

Gyors lehet a felépülés

“Mivel Magyarország 2019-ben kimagaslóan jól teljesített, Budapest előkelő helyen szerepel az utazási célpontok sorában nemzetközi szinten, így a felépülés akár gyorsabb lehet majd, mint a többi közép-európai fővárosban. Arra számítunk, hogy Budapest Athén mögött másodikként a legdinamikusabban növekvő külföldi turisztikai keresletbővülést regisztrálhatja Európában. Míg a klasszikus nyugat-európai desztinációknak akár öt évbe is telhet visszanyerni a világjárvány előtti turistaforgalmat, ez Budapesten két-három éven belül megtörténhet, 2024-ben pedig akár 15-20 százalékkal több turista érkezhet, mint tavaly. Az előttünk álló időszakban, az alacsonyabb kereslet mellett sem számítunk az árak érdemi csökkenésére, hiszen a piaci szereplők nagyon sokat tanultak az előző válságból, amikor Budapest lett hosszú évekre Európa legolcsóbb úticélja, ami az egész iparágnak rosszat tett” – tette hozzá Laurent Lassier, a CBRE Magyarország Hotel üzletágának vezetője.

turizmus visszesés Budapest koronavírus vidéki turizmus
Kapcsolódó cikkek