Turizmus

Kisfaludy2030: elkezdték az elnyert támogatásokat kiutalását

Még a nyáron megkapják a turisztikai fejlesztési támogatást a nyertes pályázók.

Augusztus 31-ig minden nyertes pályázó megkapja a Kisfaludy Program keretében elnyert szobánkénti 1 millió forintos támogatást, amelyet magán és egyéb szálláshelyek felújítására és fejlesztésére lehet fordítani. A felhívásra több mint 16 ezer pályázat érkezett, amelyből csaknem 14 ezer kérelem támogatásban részesült, közel 45 milliárd forint összértékben.

A pályázatban vállalt fejlesztéseket év végéig szükséges megvalósítani.

A május 25-én meghirdetett pályázat a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció részeként jelent meg, amely egyszerűsített eljárás keretében biztosít pályázati forrást minden, az NTAK-ban regisztrált magán és egyéb szálláshelyüzemeltetőnek. A pályázatot 2020. június 4. és 2020. július 15. között nyújthatták be a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai.

Fotó: Muzslay Péter / Somogyi Hírlap

A kormány 2017-ben indította el a programot azzal a céllal, hogy a hazai szálláshelyek megújuljanak és új szálláskapacitások jöjjenek létre, elérve azt, hogy minőségi kínálat várja mind a belföldi, mind a nemzetközi utazókat.

A konstrukció keretében olyan szálláshelyek juthatnak soha nem látott mértékű fejlesztési forráshoz, amelyeknek korábban erre nem volt lehetőségük.

A pályázathoz hasonlóan az elszámolás is egyszerűsített lesz, a Kisfaludy2030 tájékoztató videóval segíti a nyerteseket.

turizmus MTÜ Kisfaludy2030 Kisfaludy-program szálláshelyek
Kapcsolódó cikkek